Új igazgató a Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium élén

Szeptembertől elsejétől új időszak kezdődik a Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnázium életében, ugyanis új igazgató került az oktatási intézmény élére.

Simon Tibor, Tankerületi Igazgató szeptember 1-jével Csank Csabát bízta meg az igazgatói feladatok ellátásával.

Csank Csaba végzettségét tekintve népművelés, történelem, és katasztrófavédelem középiskolai szakos tanár. Tartalékos alezredes, korábban vezette a tankerületet, és a Fáy András Szakképző Iskola igazgatója is volt.

A mai tanévnyitó ünnepségen azt mondta: -a pedagógusokkal közösen- azért fog dolgozni, hogy az intézmény fejlődjön, a diákok pedig az ott töltött négy év alatt megszerezhessenek egy értékálló érettségi bizonyítványt.

Fotó: Szebeni Ádám