57 zsák szemetet gyűjtöttek a salgótarjáni kormányhivatalnokok

A Te szedd! – önkéntesen a tiszta Magyarországért háromnapos országos szemétszedési akcióban 1732 regisztrált helyen, több mint kétszázezer résztvevő takarítja a szemetet. Az akcióban – dr. Szabó Sándor kormánymegbízott felhívására – a Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatalának kollégái is aktívan részt vettek.

A Salgótarjáni Járási Hivatal részéről az akciót a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály koordinálta, de valamennyi főosztály képviseltette magát. Az összefogás eredményesnek mondható tekintettel arra, hogy szombaton délután 29 kolléga, másfél óra alatt 57 zsákot töltött meg hulladékkal. A takarítási akcióval egyúttal két kisebb illegális hulladéklerakatot is teljesen felszámoltak Salgótarjánban, a Berzsenyi Dániel és a Kazinczy Ferenc út környékén, valamint ezen két út által körülhatárolt erdős területen.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára emlékeztetett arra, hogy az akció hat évvel ezelőtti indításakor mindössze 30 ezren vettek részt, ma pedig gyakorlatilag az ország minden második települése bekapcsolódik az akcióba, ami elsősorban a szemléletformálást szolgálja, ám a tárgyszerű haszna is megvan. Az akcióba számos országos működésű köz- és magánintézmény, civil és gazdálkodó szervezet kapcsolódott be idén, de a hangsúly a gyerekeken volt – mondta az államtitkár az MTI-nek. Most kell megtanítani nekik, hogy felelősek a környezetükért és ha egy jobb világban szeretnének felnőni, akkor azért már ma is tenniük kell. A környezettudatosságra nevelés sokkal gyengébb maradna, ha csak elméletben csinálnánk – mondta.

A szervező Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint az 1732 regisztrált találkozási pont közül 381 az államigazgatási szerv, 326 egyesület, civil szervezet, 662 az oktatási intézmény, illetve százhetven magánszemély, 86 gazdálkodó szervezet és 107 egyéb kategóriába tartozó egység. Az elsődleges adatok szerint országosan összesen 200 ezer önkéntes csatlakozott az akcióhoz. Nógrád megyében több mint félszáz helyszínen tisztították meg környezetüket az önkéntesek.