Időseknek tartottak bűnmegelőzési előadást Mátranovákon

Az áldozattá válás elkerülésének érdekében a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakembere adott tanácsokat az időseknek Mátranovákon.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály munkatársa 2017. szeptember 25-én látogatta meg a mátranováki Idősek Klubjának tagjait. Noskó Zsolt címzetes rendőr őrnagy ismertette az idősek sérelmére elkövetett csalások, „trükkös lopások” áldozattá válásának elkerülési lehetőségeit. A szakember felhívta a nyugdíjasok figyelmét arra, hogy az elkövetők a sértettek jóhiszeműségére, jó szándékára építenek. Elmondta, hogy többször előfordult már, hogy idegenek valamilyen indokkal bementek az idős emberek lakásába,  majd a sértettek figyelmét különféle módon elterelték, hogy az értékeiket eltulajdonítsák.

A rendőr ezen kívül ismertette az árubemutatókkal egybekötött kirándulások veszélyeit, majd a videó vetítéssel színesített előadás végén az érdeklődők témával kapcsolatos kérdéseire is válaszolt.

A résztvevők az interaktív előadás zárásaként áldozatvédelmi tanácsokat tartalmazó szórólapokat és a háztartásban található értékek feltüntetésére alkalmas zsebleltárt vehettek át a szakembertől. Az előadás során különböző személy- és vagyonvédelmi eszközöket is megismerhettek, illetve kipróbálhattak a klubtagok továbbá azok működéséről részletes tájékoztatást kaptak.