Molnár Gyula: bölcs lépést tett Botka László

Budapest, 2017. október 2. Molnár Gyula, az MSZP elnöke sajtótájékoztatót tart az Országgyûlés Irodaházában 2017. október 2-án. Ezen a napon Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Szegeden bejelentette, hogy visszalép a miniszterelnök-jelöltségtõl. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Botka László nagy politikai bölcsességről tett tanúbizonyságot, amikor lemondott az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről, mert belátta, hogy a személye lehet az akadálya az ellenzéki megállapodásnak – jelentette kia magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kedden, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Molnár Gyula úgy vélekedett: Botka László a visszalépésével lehetőséget teremtett egy más típusú együttműködés létrehozására, és az MSZP nyitott az erre vonatkozó javaslatokra.
Azt mondta: az első perctől érezték, hogy olyan embert választottak miniszterelnök-jelöltnek, aki igazi kihívó lehet, később azonban kiderült, hogy politikai partnereik „nem voltak túl lelkesek” a személyét illetően.

Végül belátták: ha Botka László mellett tart ki az MSZP, nehezebb lehet az ellenzéki együttműködés megteremtése, ami stratégiájuk szerint a kormányváltás kulcsa. A kis pártok külön-külön indulása ugyanis legfeljebb egyéni arculatépítésre alkalmas, de kormányváltásra nem – közölte.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt hétfőn elegáns ajánlatot tettek politikai partnereiknek, ám erre nem volt kedvező a válasz. A lemondás gondolata akkor érlelődött meg Botka Lászlóban, amikor ezután az LMP és a DK látványos ellenlépéseket is tett – fűzte hozzá.
Kérdésre válaszolva arról is szólt: súlyos vitában volt Botka Lászlóval azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy politikai maffia hálózta be az ellenzéket és az MSZP-ben is ügynökök vannak.

Ha valakinek bizonyítéka van erre, akkor álljon ki vele a nyilvánosság elé, ha pedig csak szóbeszédre épül a vád, akkor tartsuk magunkban. Ő cáfolja ezeket a kijelentéseket – mondta Molnár Gyula.