Kirabolta munkatársait egy 34 éves férfi Nógrád megyében

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. november 6-án 15 óra 14 perckor érkezett a bejelentés, miszerint az egyik balassagyarmati telephely öltözőjéből ismeretlen személy különböző értékeket tulajdonított el.

A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés és az azonnalos forrónyomos intézkedések eredményeként beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves csesztvei férfit. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a bejelentést megelőző időben a munkatársaival közösen használt – nyitott – öltözőből eltulajdonított több övet, egy széldzsekit, egy pár cipőt, különböző okiratokat, készpénzt és több kulcscsomót. A nyomozók az eltulajdonított tárgyak egy részét megtalálták és lefoglalták.

A 34 éves férfit a rendőrök a rendőrkapitányság épületébe elállították és öt rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.