Kedvező gazdasági kilátások mellett folytatódhat a beruházások felfutása

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a következő években is folytatódhat a beruházások felfutása Magyarországon – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a tárcavezető a befektetési helyszínek kiválasztását segítő Site Selectors Guild delegációjának elmondta, hogy az év első felében a beruházási teljesítmény rekordot döntött, a több mint 2500 milliárd forintnyi fejlesztés 25 százalék feletti növekedést jelent éves összehasonlításban.
Varga Mihály az amerikai szervezet küldöttségével ismertette a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara nemrégiben közzétett felmérését is, amely szerint tovább javult a Magyarországon működő német vállalatok üzleti optimizmusa, gazdasági helyzetüket kitűnőnek értékelik. Kifejtette, hogy a felmérésben résztvevő cégek több mint fele növelni szándékozik beruházásait a következő 12 hónapban, több mint 60 százalékuk pedig létszámbővítését is tervez. Utóbbi a legmagasabb arány a kamara felméréseinek történetében – tette hozzá.
A miniszter a találkozón utalt a kedvező gazdasági kilátásokra, így a 4 százalék felett várható gazdasági növekedésre, a csökkenő államadósságra és az adócsökkentésekre is – áll a közleményben.