Tettlegességig fajult a vita – Torkon ragadta, majd ököllel ütötte ismerőse fejét egy férfi Rimócon

Fotó: illusztráció

A Szécsényi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a 27 éves B. Gábor ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2017. május 12-én 21 óra körül Rimóc belterületén, az utcán megállította a személygépkocsival közlekedő ismerősét. B. Gábor hangos szóváltást követően a járműben ülő, majd mellette álló férfi torkát megfogta és az arcát többször, ököllel megütötte. A bántalmazás következtében a sértett súlyos sérülést szenvedett.

A hatóság az eljárást a 27 éves férfi ellen a napokban befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészségnek.