Minden eddiginél erősebb rakétát lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea kilőtt keleti irányba egy ballisztikus rakétát helyi idő szerint szerdára virradóra – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A rakéta körülbelül 1000 kilométert tett meg, majd a tengerbe csapódott. Az újabb kilövést elítélte a NATO és az EU is, Japán pedig az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását követelte.

A Phenjan közelében történt kilövést megerősítette az Egyesült Államok kormánya is.

A dél-koreai és amerikai hatóságok az egyelőre azonosítatlan típusú ballisztikus rakéta röppályáját elemzik – tudatta a dél-koreai vezérkar.

Időközben a Pentagon bejelentette: az interkontinentális ballisztikus rakétát Észak-Koreából indították, és az hozzávetőleg 1000 kilométert repülve csapódott a tengerbe. Hozzátette: sem az Egyesült Államokat, sem szövetségeseit nem fenyegette veszély.

Szöul válaszképpen a feltételezett kilövésre „precíziós rakétacsapásokat” hajtott végre gyakorló célpontok ellen. Japán, amely felett a legutóbbi észak-koreai rakéta átrepült, határozottan tiltakozott a kilövés miatt. A szigetország védelmi tárcája közölte, lehetséges, hogy a rakéta Japán kizárólagos gazdasági tengeri övezetében csapódott be a szárazföldtől 250 kilométerre, mintegy 50 percnyi repülési időt követően.

Az NHK japán közszolgálati televízió úgy értesült, hogy Phenjan három rakétát is indított, ezek egyike csapódott a Japán-tengerbe az aomori prefektúra közelében.

Mun Dzse In dél-koreai államfő összehívta országa nemzetbiztonsági tanácsának rendkívüli ülését a történtek miatt. Szöul szerint a rakéta 4500 kilométeres magasságba emelkedett és a fellövés helytől 960 kilométerre csapódott a tengerbe.

Dél-Korea egyesítési minisztere, Cso Mjung Gjon éppen kedden közölte, hogy a jövő év kulcsfontosságú lesz Phenjan számára, mert a Kim-diktatúra megalapításának hetvenedik évfordulóját fogják ünnepelni. A politikus figyelmeztetett: Phenjan egy éven belül bejelentheti, hogy teljesítette atomprogramját, nukleáris arzenálja készen áll.