Bátonyterenyén adott koncertet az Immanuel dél-koreai missziós kórus

December 6-án este koncertet adott a helyi művelődési ház színpadán az Immanuel dél-koreai missziós kórus. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a kedves nézőknek valódi élménnyel szolgált a Bátonyterenyei Református Gyülekezet és a város önkormányzatának közös rendezvénye, mely a látogatók számára ingyenes kikapcsolódási lehetőséget biztosított.

A kórus tagjairól, küldetéséről Pádár Zoltán református lelkész szólt néhány szót, miután a város polgármestere, Nagy-Majdon József köszöntötte a vendégeket. Az énekesek a milánói Scala hallgatói és küldetésüknek tekintik, hogy tudásukkal, példamutatásukkal minél több emberhez eljuttassák az üzenetet: az Úr velünk van, sosem vagyunk egyedül a világban.

Bátonyterenyén a közönség felállva, egy emberként tapsolta és köszönte meg az előadást, melyen még magyar nyelven is énekeltek a kóristák.