Két baleset történt az elmúlt 24 órában Nógrád megyében

Az elmúlt 24 órában – a megye közútjain – két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. január 1-jén 3 óra körül ismeretlen személy az általa vezetett gépjárművel Balassagyarmat, Veres Pálné úton – eddig tisztázatlan körülmények között – nekiütközött egy útpadkán leparkolt személygépkocsinak. A balesetet követően az ismeretlen személy az adatainak a hátrahagyása nélkül, elhagyta a baleset helyszínét. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Egy férfi közlekedett személygépkocsijával  2018. január 1-jén 16 óra körül Drégelypalánkon, a Fő úton, amikor áttért a szembejövő forgalmi sávba, majd felhajtott az útpadkára, ahol egy ott parkoló személygépkocsinak ütközött. A balesetben nem sérült meg senki.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a gépjárművezetőket, hogy vezessenek óvatosan és körültekintően! Tartsanak kellő követési távolságot, haladási sebességüket az út- és látásviszonyoknak megfelelően válasszák meg! Felhívjuk a figyelmet, hogy alkohol fogyasztása után tilos gépjárművet vezetni!