Kósa Lajos: Salgótarjánba is megérkeznek a Modern Városok Program forrásai (videóval)

Jó ütemben halad a Modern Városok Program, amelynek keretében már több mint 600 milliárd forintot fizettek ki – jelentette be a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Kósa Lajos azt mondta, 23 megyei jogú várossal kötöttek szerződést. A program csaknem 250 projektet tartalmaz, a fejlesztés teljes értéke 3500 milliárd forintnál kicsit magasabb – közölte, megjegyezve: ebből több mint 600 milliárd értékben valósultak meg különböző projektelemek.

A miniszter szavai szerint a 250 projektből 60-ról született már kormánydöntés. Hozzátette ugyanakkor, ilyenre nincs minden esetben szükség, mivel bizonyos kérdésekben a tárca határozhat. Van 20 olyan projekt, amely zömmel nagy léptékű úthálózat-fejlesztésről szól; a cél az összes megyei jogú város bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba, aminek jegyében vasúti korszerűsítéseket is megvalósítanak. Ezen projektek mindegyikében vagy az előkészítés folyik, vagy már a munkálatok zajlanak. További 75 projektről már született bizottsági döntés, és vagy hazai vagy uniós forrásból elindult a beruházás.

A városvezetők 50 projekttel kapcsolatban jelezték, hogy módosítanának valamit az eredeti szerződéshez képest, ezen esetekben tárgyalni kell, még nem tudták elkezdeni az építkezést. Kósa Lajos megjegyezte: közölte a Megyei Jogú Városok Szövetségével, hogy a kormány nem mereven ragaszkodik a fejlesztésekhez, szóljanak, ha változtatnának. A fennmaradó 45 projektnek az előkészítése zajlik, ezekben az ügyekben még sem kormány-, sem bizottsági döntést nem hoztak – ismertette a miniszter.

Főleg szegedi, hódmezővásárhelyi, győri és salgótarjáni projektekről van szó, mivel az említett településekkel csupán tavaly szerződtek. Hangsúlyozta, hogy mivel 2022-re kell befejezni a Modern városok programot, időarányosan kifejezetten jól állnak.

A miniszter arról is beszélt, hogy a jövő héten országjárásra indul két államtitkárával. Kérdésre elmondta, hétfőn Debrecenben és Nyíregyházán kezdenek. Áprilisig mind a 23 helyszínt többször is meglátogatják, addig ugyanis szeretnék sínre tenni a programot, mivel lejár a kormány mandátuma – tette hozzá. Felidézte: a korábbi egyeztetések úgy zajlottak, hogy a polgármesterek mentek a minisztériumba. Most azonban ők mennének el az érintett városokba és lehetőség szerint közgyűléseken is részt vennének, hogy közvetlenül tájékoztassák a képviselőket az őket érintő beruházások állásáról.

Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy kifejezetten jónak érzékelik a program fogadtatását. Szeretnék, ha annak lezárultával el tudnák mondani, hogy Magyarország eddigi legnagyobb vidékfejlesztési programja, amely alapvetően a 23 megyei jogú városra összpontosított, sikeres, és segíti azon elképzelés megvalósulását, hogy az érintett települések “lépést tudjanak tartani”, népességmegtartó erejükkel és gazdasági, kulturális teljesítményükkel húzzák a vidéki Magyarországot, hozzájáruljanak annak felzárkóztatásához – nyomatékosította.

Kérdésre a miniszter azt mondta, Hódmezővásárhelynek mintegy 157 milliárd forint jut majd, ebből több mint 80-at ugyanakkor Szegeddel közösen kap a tram-trainre. Eddig 4 milliárdot fizettek ki a városnak. Arra a kérdésre, hogy akkor is megérkeznének-e a források, ha nem a Fidesz és a KDNP jelöltjeként induló Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármestert választanák polgármesternek, Kósa Lajos kiemelte, hogy Szegedre és Salgótarjánba is megérkeznek, pedig szocialista a polgármester.