A szíriai lázadók lelőttek egy orosz repülőgépet

Az orosz csatarepülőgép, amelyet lelőttek szombaton a szíriai Idlíb tartományban, előtte részt vett menekülő civilek támadásában – állítja az a lázadócsoport, amelynek fegyveresei lelőtték a Szu-25-öst egy föld-levegő rakétával.

 A gép pilótája katapultált és földet ért. A dzsihadista Haját Tahrír as-Sám szövetség – melynek a Dzsebhat as-Sám a vezető ereje – közölte, hogy fegyveresei lőtték le az orosz repülőgépet. Egy lázadó azt mondta az AP hírügynökségnek, hogy agyonlőtték a pilótát, mert pisztolyából tüzet nyitott rájuk, amikor megpróbálták elfogni.
Az orosz védelmi minisztérium megerősítette a gép lelövését és a pilóta halálát. Eszerint is a Dzsebhat as-Sám (a korábbi, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágaként ismert an-Nuszra Front) ellenőrzése alatt álló területen történt az eset, a pilóta földet érés után „a terroristákkal vívott harcban” életét vesztette. A minisztérium később hozzátette, hogy az orosz légierő nagy pontosságú fegyverrel légicsapást mért arra a körzetre, ahonnan a rakétát indították, és a lázadók rádiókommunikációjának lehallgatása alapján a Dzsebhat as-Sám 30 fegyverese meghalt.
A lázadók azt mondták, hogy az orosz gép több másikkal együtt részt vett civilek elleni támadásban. A civilek gépkocsikkal egy főútvonalon menekültek olyan falvakból, amelyeket a kormányhadsereg és a vele szövetséges Hezbollah libanoni szervezet fegyveresei lerohantak. Az orosz gépek légitámadásában hét civil meghalt az úton. Egy hasonló légitámadásban ugyanezen a napon meghalt öt civil Szarakeb városban is – tették hozzá. Mint mondták, az orosz gépeket úgy tudják megkülönböztetni a szíriai hadseregéitől, hogy azok magasabban repülnek.