A börtön belső világáról, a benti életről, a börtönhierarchiáról és még sok érdekességről mesélt M. Gyula, aki 25 éves. Édesanyja és testvérei várják haza Szabolcs megyében. Szakács szeretett volna lenni, de az élet másfelé sodorta. 5 éve és 2 hónapja éli a fegyintézet falai között mindennapjait, talán ez év decemberében szabadul. Csoportosan elkövetett rablásért tölti büntetését, bűntársai akkor fiatalkorúak voltak, ezért ők már másfél év után szabadultak.
-Rengeteg nevetés, anyai szeretet, megannyi emlék. Az egész gyermekkor elköszönt, 19 évesen jött helyette a baj, ami először apróságként jelentkezett, majd egyre hatalmasabbá duzzadt és végül megmérgezett mindent maga körül. Meséljen egy kicsit milyen gyerek volt?
– Ellentétben a testvéreimmel én szófogadatlan voltam, buliztam, lázadtam, sokat csavarogtam és bizony az alkoholt sem vetettem meg. Volt, hogy napokig haza se mentem. Hiába volt minden jó szó, nem hallgattam senkire. Hányszor mondták otthon, hogy ennek nem lesz jó vége, hogy egyszer ide kerülök. De csak mosolyogtam. Azt hittem velem ez nem történhet meg. A középiskolai tanulmányaim 4. osztályát végeztem, amikor a csoportos rablásért kiszabott ítélet elvágta előttem az összes lehetőséget.
-A hétköznapi ember tudatában úgy él, hogy idebent farkastörvények uralkodnak, és ha nem elég erős valaki, akkor felfalják. A hosszú büntetések mindenkit próbára tesznek, állandó balhék mennek a vezető posztokért, és jó, ha nem mutatkozik senki gyengének. Mondjon valamit a zárkán belüli „nagyvilági életről”. Valóban ilyen kaotikus a helyzet?
-Természetesen minden cellában más és más a légkör. Van ahol ésszel és van, ahol erőfitogtatással próbálnak hatni a másikra. A rabközösségben különböző státuszok vannak, a hierarchia tetején a „legek„ állnak. Ők azok, akiknek befolyásuk van a társaikkal szemben. Vagy talán úgy is fogalmazhatnék, hogy ők azok, akikre a többiek hallgatnak. Én nem panaszkodom. Velem az első pillanattól fogva rendesen bántak. A mostani zárkában a „főnök” elmondja, hogy mit és hogyan kéne csinálni. Szép szóval. Ha nem is mindig értek vele egyet, akkor sem vitatkozom. De voltam olyan helyen is, ahol parancsba kaptam mit tegyek.
-Ott félt?
Nem… nem a félelem dominált ott sem, pedig ott megvolt az alá-főlé rendeltség. Alkalmazkodni azt tudni kell! Jobb ez így.
–A börtönben a kevésbé jó (harag, kiabálás, befenyítés), a túlélést szolgáló tulajdonságok uralkodnak, ezért az érzelmek negatívumként jelennek meg, gyengeségre utalnak. A rabok közötti hierarchia alapja a fizikai erő és a befolyás… Hogyan élhető túl olyan embernek a börtön, aki nem a hierarchia legtetején áll?
-Emberfüggő. Főleg így, hogy össze vagyunk zárva nagyon nehéz. Az emberek különbözőek. Az sem mindegy, hogy börtönös vagy fegyházas zárka. Ez utóbbi szigorúbb, hiszen napi 1 órát vagyunk nyitva fürdésre. Elkerülhetetlenek a viták. Mindenki másként éli meg az idő múlását. Van, aki kiborul a még rá váró büntetés hosszúságától. Úgy érzi kárba ment az élete, már nem számít semmi. A pár évet kapott elítéltek gyakrabban mutatnak agresszivitást. Azok viszont, akik hosszú évekre kerültek be (25 év) sokkal nyugodtabban viselnek mindent. Rájuk a büntetés nagy részének letelte után újabb tárgyalás vár, ezért kis botlásuk sem lehet. Az okosabbak megpróbálnak rendszert vinni az itt töltött időbe, edzéssel, olvasással, esetleg kártyázással ütik el az időt.
-Fiatal felnőttként, középiskolásként könnyelműen bízott abban, hogy büntetlen előélete miatt nem kaphat súlyos büntetést. Nem látta át cselekedetének súlyát, nem érzékelte, hisz nem is érzékelhette fiatalkorú társaival, hogy mekkora az a bűn, amit elkövettek. Az ítélethirdetés után mégis másképp alakultak a dolgok. Hidegzuhanyként érte társaihoz képest súlyos büntetése. Mit szólt a családja mikor elítélték?
-Idegesek voltak, sírtak. Én is sírtam. Féltem. Nem tudtam hová kerülök, aztán, hogy hol vagyok. A szerencsétlenségben mégis szerencsém volt, hiszen az idősebbek védelmeztek, nem engedték, hogy hozzám nyúljanak. A családom is fogta a kezem. Nagyon nehéz volt az elején, de aztán jött az az időszak, amikor már mosolyogni is tudtam. Kintről támogatnak. Pénzt küldenek, hogy a telefonomat feltölthessem (már legálisan használható a szerző) és heti 50 percet beszélhessek. Van, hogy csomagot küldenek, de rendszeresen eljönnek beszélőre is.
-Minden kívülről érkező hír vagy esemény nagymértékben befolyásolhatja a fogvatartottak lelkiállapotát. Akár egy pozitív dolog is kiválthat dühöt. Ha nincs egy jól bevált konfliktuskezelő technikája, akkor nagy valószínűséggel keveredik vitába, esetleg verekedésbe. A negatív érzelem, mint a harag dominanciát fejez ki, sírás esetén leírják a cellatársak. Igaz ez?
-Ez egy furcsa dolog. Nagyon kevés ember az, aki nem sír idebent. Ha mások előtt nem is mutatja, de villanyoltáskor, mikor előjönnek az érzelmek, a tehetetlenség, bizony sokan elérzékenyülnek. Én is így voltam ezzel, mikor bekerültem. De legtöbbször ez egy rossz hír, vagy családi tragédia esetén szokott bekövetkezni. Ilyenkor a többiek vigasztaló szavai adnak némi erőt a kitartáshoz. De ez csak addig tart, míg nem kezd el ez az elítélt „emberkedni”, mert akkor azonnal a fejéhez vágják, hogy: „bezzeg 2 hete még itt bőgtél”.
-Megbélyegzett ember, büntetett előélet. A fiatalokból gyakran visszaesők lesznek. Félnek a „szabad élettől” és erre van is okuk. Lesz-e munkájuk, tudnak-e hol lakni, találnak-e párt maguknak? Ön is tart ezektől?
-Igen. Tudom, hogy hiába van több szakmám is, már majdnem minden munkahelyre erkölcsi bizonyítványt kérnek. Az enyémben sajnos ott a priusz. Mikor bekerültem volt egy barátnőm, de elküldtem. Mondtam neki, hogy szabad. Menjen. Ne várjon rám. Nem tudom mi lesz, de túl sok még az idő, hogy ezen gondolkodjak. Egy biztos, megváltoztam. Nincs más vágyam, mint hogy új életet kezdjek, távol a korábbi életmódtól, haveroktól. Biztos lesz új barátnő és új barátok.
-A Büntetés Végrehajtás legfontosabb célja, hogy reintegrációs programok segítségével csökkentsék az intézetben eltöltött idő negatív hatásait, valamint hogy átmenetet biztosítsanak a fogvatartotti lét és a társadalom között. Mindegy, hogy mi az: tanulás, olvasás, kertészkedés vagy éppen munka, a cél hogy a lehetősségekhez képest minél több olyan programot szervezzenek, amely a későbbi visszailleszkedésüket segíti. Megkap minden ehhez?
A börtön egy speciális zárt világ, mégis mindent biztosítottak ahhoz, hogy szabadulásom után visszatérhessek a társadalomba. A benti évek alatt elvégeztem a targoncakezelői tanfolyamot, konfliktuskezelő-, kommunikációs- és önismereti tréningeken vettem részt. Most járom a 12. osztályt,- vele párhuzamosan festőnek tanulok – még négy hónap van hátra és vége. Remélem sikeres érettségit teszek. Tele vagyok ötletekkel, tervekkel.
-Akik kint vannak és nem jó úton járnak, mit üzen nekik?
-Jól gondolják meg, hogy mit csinálnak. Tetteik következményét vállalniuk kell. Nem jó idebent. Már csak azért sem, mert elveszik azt a néhány évet az életünkből. Bekerültem 19 évesen és most 25 vagyok. Ez sok idő.
N. Bartanusz Andrea
