Vádat emelnek a tizenévesek ellen, akik autókat rongáltak meg Salgótarjánban

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság 8 rendbeli rongálás és 1 rendbeli sikkasztás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 16 éves, továbbá 2 rendbeli rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt egy 15 éves fiú ellen. 

A megalapozott gyanú szerint a 16 éves gyanúsított 2017. június 25. és július 1. között Salgótarján belterületén nyolc személygépjárművet, míg 15 éves fiatalkorú társa további két gépkocsit rongált meg. A gyanúsítottak ismeretlen eszközzel megkarcolták a gépjárművek üvegeit és karosszéria elemeit.

A nyomozás adatai alapján a 16 éves fiatalkorút 2017. november 11-én a délutáni órákban egy fiú azzal bízta meg, hogy mobiltelefonját egy közös ismerősüknek értékesítse. A gyanúsított a mobiltelefont egy másik személy részére adta el és annak vételárát a sértett részére ezt követően nem adta meg.

A nyomozók a két gyanúsított ellen folytatott eljárást a napokban befejezték és a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították az illetékes ügyészség részére.