Ingyenes képzésekkel segítik a foglalkoztatás bővülését Nógrád megyében

Az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak munkaerő-piaci esélyeinek javítása érdekében a Nógrád megyei állami foglalkoztatási szerv számos uniós projekt keretében kínál a munkáltatói igényeken alapuló, támogatott felnőttképzéseket. A kedvező lehetőséggel csak az elmúlt három évben közel hatezren éltek a megyében. A jelenleg zajló programok forrásából 2021-ig 9420 fő képzésére adott a lehetőség, s az idén is több mint kétezer ügyfél támogatása valósulhat meg.

Április 13-án nagy érdeklődéssel övezett állás- és képzési börzét szervezett a salgótarjáni Városi Sportcsarnokban a Nógrád Megyei Kormányhivatal, a Salgótarjáni Foglalkoztatási Paktumiroda és a város önkormányzata. A rendezvényre látogató több mint négyszáz közfoglalkoztatott és közel ezerháromszáz álláskereső az állami foglalkoztatási szerv szakemberei mellett mintegy húsz munkaadóval, felnőttképzővel és humánszolgáltatóval vehette fel a kapcsolatot, részesülhetett autentikus tájékoztatásban, célzott munkaerő-piaci segítségnyújtásban. (A rendezvényről bővebben olvashat itt és itt.). A közeljövőben járási szinten kerülnek megrendezésre állás és képzési börzék.

A börze egyik célja a versenyképes szakma megszerzésben rejlő hosszú távú előnyök tudatosítása volt, hiszen a munkaerő-piacon való érvényesülés legfontosabb kulcsa a megfelelő tudás és felkészültség. Az állami foglalkoztatási szerv által támogatott OKJ-s, szakmai, hivatásos gépjárművezetői, gépkezelői, nyelvvizsgával záruló angol és német tanfolyamok, továbbá a 7. és 8. osztály elvégzését kínáló felzárkóztató képzési programok létjogosultsága Nógrád megyében különösen kiemelkedő, hiszen a legfrissebb adatok szerint az álláskeresők 54%-a, ezen belül a 25 év alatti munkanélküliek 65,5%-a alulképzett, s legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezik.

A képzésekre a járási foglalkoztatási osztályokon lehet jelentkezni, a támogatás magában foglalja

– a tanfolyam teljes díját és az első vizsgadíjat,

– a 81.530 Ft/hó összegű keresetpótló juttatást, amely a képzés ideje alatt a megélhetést segíti az intenzív tanfolyamok esetében,

– a helyközi tömegközlekedési utazási költségek 100%-át,

– a gépjárművezetői tanfolyamok kivételével a képzési alkalmassági vizsgálat díját,

– a lemorzsolódás megelőzését biztosító mentori hálózat folyamatos rendelkezésre állását.

A frissen szakmát, bizonyítványt szerzett, s így reményteljesebb elhelyezkedési esélyekkel bíró programrésztvevők személyre szabott, szakértő segítséget kapnak az álláskereséshez, s foglalkoztatásukhoz akár további támogatások is igényelhetők. A tanulás fontosságát igazolja, hogy tanfolyamot végzett ügyfeleink közül minden második elhelyezkedik, s munkában áll a programrészvételét követő hat hónap elteltével is!

Nyár végéig 27 tanfolyamra várják regisztrált munkanélküli ügyfeleink jelentkezését a kőművestől a cukrászon vagy éppen a bérügyintézőn keresztül a szoftverfejlesztőig és az angol nyelvtanfolyamig. Választékunkban iskolai végzettséget nem igénylő, alapfokú iskolázottsághoz kötött és érettségi után végezhető felnőttképzések egyaránt megtalálhatók. Az uniós programok célcsoportjába tartozó és képzési szándéknyilatkozatot kitöltő jelentkezők a felvételi eljárást, majd az egészségügyi alkalmasságra irányuló orvosi vizsgálatot követően kezdhetik meg tanulmányaikat. (A képzések nevét, helyszínét, időtartamát, belépési feltételeit és tervezett kezdését tartalmazó lista erre a linkre kattintva, valamint az általános képzési szándéknyilatkozat a linkre kattintva letölthető.)