Szívszorító: bányatóba fulladt a súlyos beteg nógrádi kislány apukája

Senki nem tudja pontosan, mi történt azon a szombati reggelen a gyógyíthatatlan beteg Szita Jázminka édesapjával, aki Szécsény külterületén egy bányatóba fulladt. Talán megbotlott, megcsúszott vagy megszédült a halak beetetése közben. Lehet, hogy ugyanazt a mozdulatot már több százszor megcsinálta minden probléma nélkül, most valamiért mégis máshogy alakult. De miért? A kérdésre talán soha nem érkezik válasz. Csak egy a biztos: egy családapa többé nem megy haza, hiába várják otthon…

„Tudom, hogy erősnek kell lennem, de nem tudom hogyan. Jázikám a nyakamba borulva sírt. Nincs kinek mondja már hogy: Apuci…. Minden kavarog bennem, nem tudom elviselni ezt az érzést. Hogyan legyek erős?”- egy édesanya szívbemarkoló üzenete az interneten.

Meggyötört tekintettel, kisírt szemekkel fogad otthonában Szita Henrietta, aki a napokban vesztette el szeretett férjét. Az amúgy sem egyszerű életüket egy újabb tragédia árnyékolta be. A tolókocsihoz kötött aranyszőke fürtökkel megáldott Jázminka talán fel sem fogta még, hogy szeretett édesapja nem viszi többet iskolába, nem horgásznak a tónál és nem mondhatja többet nyakát átkulcsolva: „szeretlek apuci”.

Napsugaram 2010. december 21-én született, hat évvel azután, hogy elvesztettem első szülött gyermekünket. Nagy volt a boldogság a kis jövevény érkezésekor, de az örömünkbe üröm vegyült, amikor megtudtuk, hogy életünket melengető kincsünket a sors megfosztotta attól, hogy önállóan járjon, hogy a társaival szaladhasson, játszhasson. Egy genetikai betegséget, gerincvelőből eredő izomsorvadást diagnosztizáltak nála. Segítség nélkül sosem volt képes mozgásra, éjszakánként is forgatni kell.

A házaspár életét több megpróbáltatás is kísérte, de soha nem adták fel. Cégük fakitermeléssel foglalkozott, a bevételt kislányuk gyógykezelésére fordították. Budapesti kórházakat keretek fel, izom stimulátort vásároltak, különböző masszázsokat, energetikai gyógymódokat próbáltak ki hiába. Cégük közben tönkrement, a sok utazás, a gépek vásárlása anyagilag nagyon megterhelte a családot. Az apa ezután alkalmazottként dolgozott tovább az erdőn. Egy egész megye fogott össze a kislány gyógyulásáért, így Magyarországon elsőként megkaphatta a Spinrazát, ami nem gyógyít, csak állapotát szinten tartja.

Nagy öröm volt, amikor kis kezével felemelte a poharat, vagy nem is olyan régen megfordította a grill húst. Ami másnak természetes, nekünk valódi csoda volt.

A családfő, hogy kimozdítsa szeretteit a mindennapok körforgásából, részletre vásárolt egy kis faházat, ahová gyakran elmentek. Az eddig ismeretlen boldogság csodálatosan édes volt, végre, először az életben. Együtt voltak, horgásztak, kacagtak. A tóban kifogott halból finom ételeket készítettek. Pár héttel ezelőtt a kislány rövid időre eltűnt édesanyja látószögéből. Amikor újra rátalált a lánya boldogan, mondta kerekesszékéből:„látod futok, edzek én is”.  

Rengeteg tervünk volt, ami egy pillanat alatt szertefoszlott. Szombaton Józsi kiment a tóhoz, hogy folytassa a kisház szépítgetését, közbe horgászott. Este beszéltem vele, boldogan újságolta, halat is fogott. Reggel fél nyolc környékén kaptam tőle az utolsó üzenetet: „Tudod, hogy te vagy a világon a legfontosabb szívem egyetlen melengető napsugara, életem egyetlen és igaz hű szerelme. Szeretlek, amíg csak élek.„ Egy órával később már nem vette a telefont. Ekkor azt gondoltam, biztos beeteti a halakat. Próbáltam később, de újra sikertelenül. Ekkor már rossz érzés kerített hatalmába.

Megkérte egyik ismerősüket, nézze meg miért nem éri utól férjét. A család barátja telefonon elmondta, hogy a faház nyitva, a kulcs az autóban, de Józsit sehol sem találja.  Ezután az események felpörögtek. Értesítették a hatóságokat, a tóhoz kiérkezett a rendőrség, a katasztrófavédelem, a kutyás mentőszolgálat és Henrietta is a helyszínre ment.

6 és 7 óra között még csodát vártam, hogy jön egy sms, de féltem is, hogy szertefoszlik a mesém, amit együtt megálmodtunk. Ez a mese hármunkról szólt, hogy együtt sétálunk. Ekkor csipogásra lettem figyelmes. Megtalálták. Láttam, ahogy kiemelték élettelen testét.

Az édesanya nem tudta mi tévő legyen. Elmondja-e egyetlen szem gyermekének, hogy édesapját hiába várja.

Oda ültem hozzá és tündéri nyelven elmagyaráztam neki: „édesapa Jézuskánál van, onnan vigyáz ránk, de mindig itt van velünk.” Ő megfogta a nyakam és sírt.

Az anya összetört. Folyamatosan a férje védelmező keze, biztonságot adó szívverése jut eszébe. Kérdések sokaságát teszi fel magának. „Most, amikor már jobb volt minden, miért?” De azonnal válaszol is rá. „Isten útjai kifürkészhetetlenek.”

 „Annyira fullasztó minden…. Mintha szertefoszlott volna a csodánk, a mesénk… mert így már nem olyan. Úgy éreztem a hegyeket is meg tudjuk mozgatni. De most minden rideg és fullasztó, elviselhetetlen. Sok kérdésem volt, van. Hiszek Istenben. Kérdeztem tőle, hogy ez miért van? Mit gondol, hogy mennyit bírok még? A testvérem meghalt, Édesanyám a karomban, ő szó szerint elfogyott, majd az első kislányom, utána született a kis csodánk, Jázminka, most a férjem…”- részlet Henrietta írásából

A család most nagy bajban van, elveszítette a kenyérkeresőjét, egyetlen támaszát. Akinek lehetősége van, és szívesen segítene nekik, a Tündérkör Alapítványon keresztül teheti azt:

Pénzadományok, számlaszám: OTP Tündérkör Alapítvány 11738008-20899541 A közleménybe kérjük beírni:  “Jázminka”.

N. Bartanusz Andrea

Beküldött fotók