Adományoztak a balassagyarmati elítéltek: szeretet a börtön mélyéről

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjai gyűjtést kezdeményeztek, hogy segítséget nyújtsanak a pár hónappal ezelőtt félárván maradt, izomsorvadásban szenvedő kislánynak, Szita Jázminnak. Az adományt a közelmúltban adták át a börtön falai között.

„Ismét egy olyan adakozáshoz értünk, amit a fogvatartottak saját maguk kezdeményeztek. Beszélgetések során értesültek a tragédiáról, hogy egy mozgássérült kislány édesapja meghalt. Több, mint 140 000,- Ft gyűlt össze, ami azt gondolom, hogy egy jelentős összeg, hiszen az elítéltek keresményükből tették félre ezt a pénzt. „- mondta el lapunknak Dr. Budai István bv dandártábornok, bv főtanácsos, parancsnok.

Kiemelte, mindezt azért tartja fontosnak, mert ez is azt mutatja, hogy az elítéltek nem szakadtak el a társadalomtól, van remény reintegrálásukra.

„A fogvatartottak évente több alkalommal igyekeznek segíteni, elsősorban gyerekeknek. Gyűjtöttek már árvízkárosultak javára, óvodák részére. Ezen szomorú hírrel most több, mint 230-an azonosultak és segítettek.„– hangsúlyozta nyitó beszédében Lelovics Zoltán címzetes bv. őrnagy.

„Jobb adni, mint kapni és mi örülünk, hogy te most itt vagy és segíthetünk. A nehéz helyzetben megkeresett pénzünkből szeretettel adunk, mert te sokkal nehezebb helyzetben vagy, mint mi. Legtöbbünk családapa, gyermekeink vannak, ezért is tartottuk fontosnak, hogy neked egy picit jobb legyen.„– mondta az egyik elítélt, majd átadta az adománylevelet.

Ezután a kopott, sokat látott terem megtelt élettel, gitárszó és énekhang adta tudtul az ajtón kívül maradtaknak, hogy dicséretre méltó dolog történik. Végül elcsukló hangon hallhattuk Ornella Fiorini: Lányomnak című versét az egyik fiatal cellalakótól.

Részlet:
„Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz,
ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted.”

Megható pillanatok voltak. Könnyek csordultak végig a beteg kislány, az édesanyja, a Tündérkert Alapítvány vezetője és a fogvatartottak arcán.

Végül Szita Jázmin anyukája mellett, apró kézmozdulatok kíséretében szavalta el Aranyosi Ervin: Mennybe menni című versét.

„Tudod, a boldogság nem kincseket jelent.
Csendben összegyűjtött kedves emlékeket!
Apró mosolyokat, megtisztító könnyet,
támogató lelket, mellyel élni könnyebb.
Mert akik boldogok tiszta szívből adnak,
szeretetet vetnek, s mindig azt aratnak.
Élik a világot és sohasem félnek,
már ezen a földön mennyországban élnek.
Meg kéne tanulnunk őszintén szeretni,
mint éltető búzát, szétszórni, elvetni,
szeretet magokat ültetni szívekbe,
hagyni azt kikelni, ugyanazt teremve.
A gonoszt, a rosszat tanítani jóra,
a hazudozókat tiszta, igaz szóra,
a felzaklatottat, megnyugvásra lelni.
A gyűlölködőket békére nevelni.
Ez volna a dolgunk, s tán egy jó cél lenne,
és az emberiség, földi mennybe menne!”

N. Bartanusz Andrea