Szenzációs: Hatalmas lakodalmat csaptak a varsányiak

A házasság az ember életében fontos, egy életre szóló elhatározás. Így volt ez korábban, így maradt napjainkban is. Csak a szokások változtak. A hagyományok lassan feledésbe merültek, a népi szokásokat felváltotta a mai kor szelleme. Szerencsére nincs ez így mindenütt.

Az elmúlt napokban 250 meghívott vendég jelenlétében került sor Varsányban a székely-palóc lakodalomra, amelyre a falu apraja-nagyja lelkesen készült. Érkeztek Szerbiából, Szlovákiából, Székelyföldről és több hazai településről. A rendezvényt megtisztelte dr. Beer Miklós püspök is, aki motoron, mintegy 80 motoros kíséretében érkezett a nagy napra.

Homoródkarácsonyfalva és a nógrádi település jóvoltából a vendégek igazi falusi lagziba csöppentek, amelyet hagyományokkal, régi szokásokkal fűszereztek.

A feldíszített sátorban Kanyó Judit, Varsány polgármestere olvasta fel ifj. Percze László konzul csodálatos levelét:

„Jó nekünk, magyaroknak, akiknek két hazánk is van. S ha egy elkeserítene is, még mindig ott van a másik. Erdélyt 25 évig szolgáltam, mint politikus, Magyarországot és Erdélyt együtt negyven évig, és bizony már össze is zavarom, melyiket szeretem jobban…” – írja Mikszáth Kálmán, a nagy palóc 1910-ben.

– Úgy gondolom, aligha foglalható össze tömörebben az, ami talán a mai esemény lényege. Igen, Mikszáth idejében a két haza persze csak Erdély országnyi méretére vonatkozott, hiszen akkor még nemcsak lelki, de földrajzi értelemben is egy hazáról beszélhettünk. Van abban valami különös, hogy a nagy palóc Székelyföld képviselője lett, és ami ennél is több, beleszeretett a Székelyföldbe, a székelyekbe. És mintha valami különös jel volna ebben, száz évvel később, csodálatosan ismét egymásra talált a két vidék, a palócföldi Varsány és a székelyföldi Homoródkarácsonyfalva. Hogy van valami titokzatos lelki rokonság a két vidék, a két település, a lakói között, ami minden különbözőségnél fontosabb? Talán. Bizonyára.

Felelevenítették a már feledésbe merült szertartásokat, így az ide érkező vendégek láthatták a menyasszonykikérést, a templomi ceremóniát, az út szélén álló „lesők” megvendégelését (sütemény, bor). Megtudhatták az ajándékozás fortélyait és a nászmenet szigorú rendjét. Fergeteges táncbemutatót tartottak, csodálatos népzenével és népdallal fűszerezve. A lakodalmi menü (köztük a töltött káposzta), a sütemények, a torta fontossága, a menyecsketánc is egyik kiemelt része volt a világra szóló esküvőnek.

E mellett megismerhették a hagyományokra épülő lakodalmak legfőbb tartozékait, a menyasszonyi csokrot, a palóc és a székely menyasszonyi ruhát. A terített asztalt a menyasszonyi torta díszítette.

Az est folyamán a násznépet a vőfély szórakoztatta. A hangulat éjfélre a tetőfokára hágott, hajnalig ropták a táncot a meghívott vendégek.

N. Bartanusz Andrea

Fotók: Beküldött fotók