A bűntett helyszínén hagyta személyigazolványát egy salgótarjáni betörő

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 25 éves, egy 24 éves és egy 23 éves helyi lakossal szemben.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a három férfi 2018. december 2-án a hajnali órákban egy salgótarjáni italbolt ajtajának az üvegét betörte, a helyiségbe bement, majd a pultból egy készpénzt tartalmazó pénzkazettát, illetve több üveg szeszes italt tulajdonított el. Az egyik tolvaj a személyazonosító igazolványát az italboltban hátrahagyta, melyet a hatóság tagjai a helyszíni szemle során megtaláltak és lefoglaltak.

A rendőrök a nyilvánvaló bizonyíték alapján hamar azonosították, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. Két, szintén helyi lakos társát is rövid időn belül elfogták a rendőrök, majd mindhárom férfit gyanúsítottként hallgatták ki.