Elszabadultak az indulatok! Kiengedték a babáját feldaraboló pásztói nőt

A Bors információira hivatkozva tegnap mi is megírtuk, hogy a 35 éves pásztói csecsemőgyilkos nőt egy éve előzetes letartóztatás után szabadlábra engedték. Az asszony jelenleg házi őrizetben van, az anyja fogadta be. A borsonline.hu riportja szerint Pásztón hatalmas felháborodás kíséri a bíróság döntését, és tapintható a népharag.

A pásztóiak nem akarták elhinni, amikor megtudták, hogy kiengedték azt az asszonyt a börtönből, aki meggyilkolta és feldarabolta a saját gyerekét.

Már János sem él Pásztón, az a nő pedig jobban teszi, ha nem is jön ide többé – mondta a Borsnak egy pásztói lakos, aki szerint más helybeli sem tudja megérteni, hogyan engedhették ki a börtönből azt, aki ilyen kegyetlenül meggyilkolta a saját gyerekét.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a letartóztatással elérni kívánt cél enyhébb kényszerintézkedéssel is megvalósul”– mondta a lapnak az asszony ügyvédje, dr. Pongó Erik. Elmondása szerint Mónika boldog volt, hogy kiengedték a börtönből. Az anyja fogadta be, most ott van házi őrizetben nyomkövetővel a lábán.

A Bors információi szerint az asszony nem találkozhat a többi gyerekével, akik intézetbe kerültek. A legkisebb valószínűleg még mindig nem tudja, hogy mit tett az anyja.

Ahogy korábban megírtuk, a pásztói H. Mónika eltitkolta harmadik terhességét az élettársa elől. 2017 utolsó napján a barátaival szórakozott, amikor megindult a szülés. Titokban kiment a Kövicses patakhoz, és megszülte a csecsemőt. Nem akarta megtartani a gyereket, ezért meggyilkolta.

Többször ráütött a fejére és fojtogatta, majd egy zsebkéssel levágta a fejét és a karjait.

A levágott darabokat a patakba dobta.

Másnap egy kutya a szájában vitte be a csecsemő levágott fejét a gazdája házába. A rendőrség nem sokkal később elfogta az asszonyt.