Színvonalas rendezvényeket tartanak Palócország szívében

A Palóc Népdalkör is színpadra lépett a bátonyterenyei majálison. Fotó: Gyurkó Péter

A Palócország szíve rendezvénysorozat elsődleges célja, hogy a projekt által finanszírozott programok, a helyi specialitásoknak megfelelően jöjjenek létre és a nógrádi identitást hangsúlyozzák. Ennek ékes példája volt a bátonyterenyei majális is.

A bátonyterenyei konzorcium által elnyert TOP- 5.3.1-15-NG1-2016-00002 „Palócország szíve rendezvénysorozat” című pályázat keretében komplex projektet valósítanak meg. A konzorcium három tagja képzésekre, eszközbeszerzésre, információs kampányokra, és tanulmányi utakra is fordítja a megnyert közel kilencvennégymillió forintot. A rendezvényterv elkészítésekor minden résztvevő arra törekedett, hogy a programok helyi specialitásokra, a nógrádi identitás kihangsúlyozására, közlekedésbiztonsági és közbiztonsági elemekre épüljenek. Ezen gondolatmenetet követve majálisoztak a bátonyterenyeiek. A napot a Palóc ízek főzőversennyel indították, melynek fődíja az Öregetesi Palóc Pálinka Manufaktúra és a Palóc Vendégház ajándékutalványa volt, ami 8 fő palócvacsorát tartalmazott, korlátlan italfogyasztással, valamint pálinkakóstolást, továbbá wellnesst, illetve egy éjszaka szállást.

Természetesen a nógrádi identitás jegyében a folklór műsorok sem maradhattak el. Fellépett többek között a Palóc Népdalkör, műsort adtak az óvodások és iskolások, ezen kívül pedig a Savária előadását és a Baranta harcművészeti bemutatóját is megnézhette a közönség. A konzorciumi támogatásnak köszönhetően a tagoknak arra is lehetősége nyílik, hogy a rendezvényekre sztárfellépőket hívjanak. Bátonyterenyén ezúttal Keresztes Ildikó akusztikus koncertje szórakoztatta a közönséget.

A programok természetesen tovább folytatódnak, hiszen számos olyan eseménnyel és előadással készülnek a konzorcium tagjai, melyek a szórakozás mellett hasznos információkkal is ellátják az érdeklődőket.