Donald Trump a legmagasabb polgári kitüntetést adományozta Tiger Woods golfozónak

Donald Trump amerikai elnök a legmagasabb polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozta Tiger Woods golfozónak hétfőn este a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen.

Az elnök méltatta a 43 éves sportoló sikereit, vasakaratát és állandó győzelemre törekvését. “Győzni, győzni, győzni, ez testesíti meg az amerikai szellemiséget” – fogalmazott Trump.
Rövid beszédet mondott Tiger Woods is, és pályafutását “különleges kalandnak” nevezte. Elcsukló hangon mondott köszönetet mindazoknak, akik mellette álltak – mint fogalmazott: – “jóban és rosszban, csúcsokon és mélypontokon is”. Külön köszönetet mondott az ünnepi ceremónián jelenlévő édesanyjának is.
Tiger Woods külön kiemelte, hogy az Elnöki Szabadság-érdemrend történetében ő a negyedik golfozó, akit kitüntettek. “Nagy megtiszteltetésnek” nevezte a kitüntetést.
Arnold Palmer és Jack Nicklaus golfozót 2004-ben és 2005-ben George W. Bush elnök tüntette ki, 2014-ben pedig Barack Obama Charlie Siffordnak nyújtotta át az érdemérmet.
Az Elnöki Szabadság-érdemrend a legmagasabb rangú amerikai polgári kitüntetés, amelyet 1945-ben még Harry Truman elnök alapított a második világháborúban teljesített civil szolgálat elismeréseként. A hagyományt John Kennedy elnök erősítette meg 1963-ban, és azóta minden évben a kiemelkedő teljesítményt felmutató személyiségeket – köztük politikusokat, sportolókat, egyházi kiválóságokat – jutalmaznak az érdemrenddel.
Tiger Woods kitüntetését Donald Trump április közepén Twitteren jelentette be, miután Woods ötödször is megnyerte a US Masterst, a golfozók idei első Major-tornáját. Az amerikai elnök – aki maga is szenvedélyes golfozó, Woodsszal is többször játszott már – akkor Twitteren is gratulált, majd személyesen is felhívta a sportolót. “Micsoda nagyszerű visszatérés egy nagyszerű fickótól!” – írta Donald Trump, utalva arra, hogy Tiger Woods három gerincműtét után tért vissza tavaly, és mindjárt a legjobbak közé