Jó hír az autósoknak: felújítják a mátraalmási bekötőutat

A Magyar Falu Program keretében az idén országosan 50 milliárd forint értékben valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek, melyek hozzájárulnak a települések lakosságának megtartásához – mondta a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos. 

Gyopáros Alpár elmondta, hogy a most kezdődött első ütemben 89 szakaszon, mintegy 250 kilométeren újulhat meg az útburkolat. A Magyar Falu Program keretében zajló útfelújítási program jövőre is folytatódik, mivel a 2020-as költségvetés szintén ötvenmilliárd forintot biztosít a falvak közötti közlekedési hálózat felújítására.

A kormánybiztos elmondta, hogy az ország mind a 19 megyéjében lesznek útfelújítási munkák.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára ismertette, az országos közúthálózaton 2010 óta összesen mintegy 5500 kilométernyi út újulhatott meg, csaknem 690 milliárd forint értékben.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a szükséges helyeken új alapréteget építenek be, a lokálisan teherbírását vesztett felületeken a rossz burkolatot elbontják és új pályaszerkezetet létesítenek a kivitelezők.

Az útfelújítás során elvégzik az árkok tisztítását, a vízelvezetést is helyreállítják, valamint új közlekedési táblákat helyeznek ki.

Két útszakasz újul meg Nógrád megyében

Az autósok nagy örömére a mátraalmási és az etesi bekötőutat is felújítják a Magyar Falu Program első ütemében. Előbbit 3462 méter, míg utóbbit 2610 méter hosszon.

Borítófotó: Terepjáró közlekedik a mátraalmási bekötőúton. Fotó: Kis Krisztián