“Minden játékosom megtette a magáét”

A keleti megye kettő U19-es mezőnyében bajnoki címet szerző Bátonyterenye edzője, Csóri József szerint leginkább a csapategységnek köszönhetőek együttese sikerei. 

Újonc létére remekül szerepelt a keleti megye kettő U19-es bajnokságának legutóbbi évadában a Bátonyterenye, Csóri József fiai aranyéremmel a nyakukban fejezték be pontvadászatukat. A tavaszt hibátlanul letudó, összességében húsz győzelmen kívül egy-egy döntetlent és vereséget elkönyvelő fiatalok szereplése kapcsán a gárda vezetőedzőjét kérdeztük.

– Mindent összevetve, hogy értékeli az előző idényt?

– Az elmúlt év nyarán új egyesületként, abszolút újoncként vágtunk neki a bajnoki szezonnak – kezdte Csóri József. A keret tagjai között voltak már magasabb szintű, utánpótlás bajnokságokat is megjárt játékosaink, de olyan fiataljaink is, akik nem rendelkeztek nagypályás tapasztalatokkal, éppen hogy “kiöregedtek” a Bozsik-program korosztályos csapataiból. Az ősszel a vártnál gyorsabban összeállt a gárda, a mérkőzések többségében domináltunk és jól is játszottunk, így a második helyről várhattuk a tavaszi folytatást.

– Számított rá, hogy hibátlanul mérleggel abszolválhatják a második félévet?

– Az induláskor helyezési célokat nem tűztünk ki a játékosok elé, de az őszi szezon jó eredményei után már szerettünk volna az első két hely valamelyikén végezni. A tavaszi idényben a Mihálygerge legyőzését követően sikerült átvennünk a vezetést, amelyet aztán már meg is tartottunk. A tavaszi százszázalékos mérlegünk elérésében ez a győzelem adott egy lendületet, hitet a csapatnak a további mérkőzésekre, de nehéz minden meccset megnyerni, így szezonbeli veretlenségünk megőrzésével az öltözőben nem foglalkoztunk, igyekeztünk mindig csak a soron következő összecsapásunkra koncentrálni. Úgy gondolom, hogy nagyszerű esztendőt zártunk, a Szügy SE elleni abszolút bajnoki döntő megnyerésével pedig megkoronáztuk egész éves szereplésünket.

– Kiknek a teljesítményét tudná külön is megemlíteni?

– Egyénileg nem kívánok kiemelni senkit, a bajnokság során mindig voltak jó egyéni teljesítmények, de sikereinket leginkább csapategységünknek, küzdeni tudásunknak köszönhetjük. Jó kollektíva alakult ki a pályán és azon kívül egyaránt, minden mérkőzésen voltak olyanok, akik hozzáállásukkal, játékukkal, góljaikkal “húzták magukkal” a csapatot. Összességében minden játékosom megtette a magáét, büszke vagyok rájuk, köszönöm nekik ezt a csodálatos évet.

– Miképpen tudná jellemezni az előző bajnokság összetételét?

– A mezőnyben öt-hat csapat emelkedett játékerőben a többiek fölé, a bajnoki év során velük sikerült színvonalasabb mérkőzéseket játszani. Sajnos voltak létszámhiányos kiállások és elmaradt mérkőzések is, amelyek degradálták a bajnokság nívóját.

– Mit gondol a nyáron átalakuló lebonyolítási rendszer kapcsán?

– Bízom benne, hogy a fenti problémák az új évadban megoldódnak, a megyei első osztályból csatlakozó együttesekkel pedig erősebb lehet a mezőny.

– Milyen mértékű változásokra kerülhet sor a játékoskeretben?

– Lesznek változások az állományunkban a következő szezonban, vannak távozók és érkezők egyaránt. Remélem, hogy az új játékosok beilleszkedése zökkenőmentes lesz, és velük kiegészülve, a csoport első harmadában tudunk végezni.

Forrás: nogradifutball.hu