Nem voltak bekötve: egy 19 éves fiú halt meg a salgótarjáni balesetben

Többször beszámoltunk róla a mai nap folyamán, hogy halálos baleset történt a salgótarjáni ipari parknál. Egy autó árokba csapódott. A Concrete Média úgy tudja, hogy a balesetben egy 19 éves mátraverebélyi fiú vesztette életét, ketten pedig súlyosan megsérültek. A helyszínre mentőhelikopterek is érkeztek. 

Dankóné Nagy Éva a rendőrség szóvivője arról tájékoztatta lapunkat, hogy egyenlőre még nem tudni, hogy pontosan mi okozta a balesetet. Annyi biztos, hogy a személygépkocsi lesodródott az úttestről és az út menti vízelvezető árokba csapódott.

Az autóban összesen hárman ültek, egyikük sem volt bekötve – tudta meg a kollégánk a helyszínen a rendőröktől.

Két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, a 19 éves mátraverebélyi fiú életét viszont már nem tudták megmenti, olyan súlyosan megsérült.

A kocsiban utazó két másik személy is súlyos sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították a mentősök.

A műszaki mentés és a baleseti helyszínelés idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. Később félpályán haladhatott a forgalom, majd késő délután már újra teljes szélességében járható volt az érintett szakasz.

Fotók: Gyurkó Péter