Rúzsa Magdi koncert és tűzijáték is színesíti a bátonyterenyei városnapot

Szeptember 6.-a és 7.-e között kerül megrendezésre a Városnap, valamint a Palóc Kavalkád és Regionális Néptánc Találkozó a bátonyterenyei Városház téren. A programok már pénteken, azaz a mai napon elkezdődnek, 18:00 órától Frankzafka, 20:00 órától pedig a Magna Cum Laude lép színpadra. Másnap tájjellegű ételekkel és látványkonyhával várják a látogatók, emellett bemutatkoznak majd a testvértelepülések, valamint a hagyományőrző csoportok, ezt követően fergeteges koncertet ad Rúzsa Magdi. Az eseményt 21:30 órától színpompás tűzijáték zárja. 

Gazdag programkavalkád várja a bátonyterenyei városnap résztvevőit szeptember hatodikán és hetedikén. A mai napon rögtön két koncerttel startol el az esemény. 18:00 órától Frankzafka, 20:00 órától pedig a Magna Cum Laude lép színpadra.

Szombaton Palóc Kavalkáddal és Néptánctalalkozóval folytatódik az esemény délelőtt. A színes színpadi programok mellett ínycsiklandozó tájjellegű ételeket lehet majd megkóstolni eközben fellépők sora váltja majd egymást a pódiumon. A szervezők természetesen a gyermekekről sem feledkeztek meg, számukra lesz arcfestés, csillámtetoválás, kézművesprogram és vidámpark is egész nap a rendelkezésükre áll.

14:00 órától bemutatkoznak a helyszínen a hagyományőrző csoportok, testvértelepülések, sőt véradásra is lehetőség lesz majd a Városház téren. 17:00 órától a Palmetta zenekar lép színpadra, ezután következnek a városnapi köszöntők, a Muzslatáncegyüttes műsora, 20:00 órától pedig Rúzsa Magdi ad fergeteges koncertet. A programot színpompás tűzijték zárja.

A rendezvény ideje alatt kirakodók, büfé és városnéző kisvonat is várja a résztvevőket, sőt a Mancso Street Food finomságait, illetve Öregetesi pálinkákat is lehet majd kóstolni.

Kisvonat indul a rendezvény helyszínére Kisterenyéről

Szombaton 16:00 órakor és 19:00 órakor Kisterenyéről a Dobó térről indul a kisvonat, és átszállítja az érdeklődőket Nagybátonyba, a rendezvény helyszínére. A vonat korlátozott számú férőhellyel rendelkezik. Este a tűzijáték után 22:00 órakor a Bányavárosi buszmegállóból (ISZI) külön autóbuszjárat indul Kisterenyére a Bányatelepig.

Útlezárásra is sor kerül!

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság a rendezvény biztosítása érkdekében a szombati eseményen 17:00-22:00 óráig lezárja az utat: az Ózdi út – Rózsavölgyi Márk úti kereszteződéstől a Budai-NagyAntal úti kereszteződésig.

A helyi lakosok (lakcímkártya felmutatásával) és a menetrendszerinti autóbuszok a lezárt útszakaszokat is használhatják.