Európa-liga – Egyszerre csalódottak és büszkék a Ferencváros játékosai

Az FTC játékosai a labdarúgó Európa-liga csoportkörében játszott Ludogorec - Ferencváros mérkőzés végén a razgradi Ludogorec Arénában, Bulgáriában 2019. december 12-én. A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget. MTI/Kovács Tamás

A Ferencváros játékosai egyszerre csalódottan és büszkén értékelték a bolgár Ludogorec vendégeként elért 1-1-es döntetlent, amellyel a magyar bajnok csoportharmadikként búcsúzott a labdarúgó Európa-ligától.

„Egyszerre vagyunk büszkék és csalódottak. Összességében azt hiszem, túlteljesítettük az elvárásokat, ugyanakkor ezen a meccsen nüanszok döntöttek a továbbjutásról” – értékelt Dibusz Dénes, aki szerint ezúttal a szerencse hiányzott a sikerhez, viszont azt is hozzátette, az egész menetelés során nem panaszkodhatnak, mert a Fortuna istenasszonya többször a javukra kedvezett.

A válogatott kapus kiemelte a szurkolókat, akik megfogalmazása szerint minden találkozón példaértékűen viselkedtek, Razgradban pedig szinte hazai környezetet teremtettek. „Innentől a bajnokságra kell koncentrálni, de azt hiszem, a hétvégi forduló után jól fog jönni a szünet. A mostani tapasztalatokat felhasználva jövőre visszavágyunk a csoportkörbe, bár azt se bánnám, ha Bajnokok Ligájába is belekóstolnánk” – mondta nevetve Dibusz, aki arról is beszélt, hogy a Ludogorec ellen a második fordulóban elszenvedett 3-0-s vereség óta mérkőzésről mérkőzésre javultak, s erre igazán büszke.

„Nagyon sajnálom, hogy az én eladott labdámból kaptuk a gólt, ennek ellenére megvolt a lehetőségünk, hogy kiharcoljuk a győzelmet és a továbbjutást, de most kimaradtak azok a helyzetek, amelyeket máskor be szoktunk rúgni” – mondta rendkívül letörten a sérült csapatkapitány, Lovrencsics Gergő helyén játszó Botka Endre, aki külön kiemelte, mennyire jól esett mindannyiuknak, hogy a Razgradba elutazott ezer drukker a kiesés ellenére hosszú perceken át éltette és ünnepelte az együttest.

A szlovén Miha Blazic úgy vélte, most még a csalódottság erősebb bennük, viszont összességében elégedettek lehetnek a szereplésükkel. Kiemelte, méltóképpen képviselték a Ferencvárost, amely megmutatta, hogy ezen a szinten is felveszi a versenyt a riválisokkal, sőt minőségben készen áll az egyenes kieséses szakaszra is, noha az most még nem jött össze.

A bolgár csapat gólját lövő Jody Lukoki elégedetten nyilatkozott, mert megfogalmazása szerint noha a meccset nem, a háborút viszont megnyerték. Ő személy szerint erős, nagy hírű csapatot szeretne kapni a legjobb 32 között a hétfői sorsoláson, mert úgy vélte, megmutatták, hogy a Ludogorecnek nincs félnivalója egyetlen riválissal szemben sem.

A Ferencváros a Ludogorec otthonában elért 1-1-es döntetlennel hét ponttal a csoport harmadik helyén zárt, míg a bolgárok eggyel többet gyűjtve másodikként továbbjutottak az Espanyol mögött. A sereghajtó pozícióban a CSZKA Moszkva zárt öt ponttal.