Újabb baleset: szarvassal ütközött egy autó Nógrád megyében

Drégelypalánk irányából Hont irányába közlekedett egy 52 éves férfi 2019. december 26-án 22 óra 30 perckor személygépkocsival, amikor az út bal oldalán lévő füves területről két szarvas szaladt át az úttesten, amelyből az egyik a jármű bal oldalának nekiütközött.  A balesetben nem sérült meg senki, a gépjárműben anyagi kár keletkezett, a szarvas a helyszínről elfutott.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága arra kéri az autósokat, hogy a mezőgazdasági termőterületek melletti utakon vezessenek fokozott óvatossággal. Bármikor az útra tévedhet egy vad, még akkor is, ha nincs elhelyezve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési jelzőtábla.

A vadelütések legnagyobb része reggel, valamint az esti szürkületkor történik, mivel a vadállatok ebben az időszakban aktívabbak. A potenciálisan veszélyes útszakaszokon a veszélyt jelző KRESZ-tábla figyelmezteti a sofőröket. Ezeken az útszakaszokon különösen fontos a sebesség megválasztása. Olyan szakaszokon, ahol közúti jelzőtáblák nem figyelmeztetnek vadon élő állatokra, illetve ismeretlen utakon a terep- és a természeti viszonyok alapján, vagy az út melletti területek beláthatósága alapján célszerű értékelni, hogy várható-e veszélyt jelentő vadak hirtelen megjelenése az úton.

Ha van elég idő lefékezni a járművet, meg kell várni, míg az állat átkel az úton. Számítani kell egymás után több állat felbukkanására is.

Ezzel együtt a legóvatosabb vezetés mellett is bekövetkezhet a baleset. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén erőteljesen fékezzen és használja a jármű hangjelzését. Kerülni kell a hirtelen kormánymozdulatokat, és irányváltoztatást, mert annak súlyosabb következményei lehetnek, mint aminek elhárítására törekszik.

Ha mégis bekövetkezik a baleset, ha elpusztult, vagy haldokló vadállatot lát az úton, kérjük hívja a 112 segélyhívó számot! Ne próbálja meg lehúzni az úttestről; lehet, hogy még életben van, és egy rémült állat súlyos sérülést okozhat patáival, agancsával vagy harapásával. Az elpusztult állatot ne vigye magával, az lopásnak számít!

…hogy mindenki hazaérjen!