A csúszós utak miatt egymást érték a balesetek Nógrád megyében

A rendőrök az elmúlt 24 órában öt, a megyében történt közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A 21-es számú főúton Pásztó felől Jobbágyi irányába közlekedett tehergépkocsival egy 59 éves férfi 2020. január 9-én 7 óra 52 perckor, amikor a jármű a vízelvezető árokba csúszott, majd az oldalára borult. A balesetben két személy megsérült.

Egy 25 éves nő haladt személygépkocsival 8 óra 30 perckor Hugyagon, a Kossuth úton, amikor a járművel a jeges úttesten megcsúszott és egy parkoló gépjárműnek ütközött. A baleset következtében a sofőr megsérült.

Salgótarjánban, a Szerpentin úton haladt 9 óra 18 perc körül egy 48 éves férfi személygépkocsival,  amikor egy kereszteződéshez érve a lejtős, jéggel borított úttesten a gépkocsi megcsúszott és az arra merőleges útpadkának, majd egy betonkorlátnak ütközött és egy árokba esett, ahol fának ütközött. A balesetben a jármű vezetője sérült meg.

Az elmúlt 24 órában további két anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a síkos utakon való fékezés teljes összpontosítást kíván, ráadásul a fékút télen általában hosszabb, mint optimális fékezésnél. Amennyiben a kocsiban nincs blokkolásgátló (ABS), úgy a kerekek gyorsan leblokkolnak, a jármű kormányozhatatlanná válhat, és könnyen kicsúszhat. Ilyenkor lábunkat vegyük le a fékről, hozzuk egyenesbe az autót, és csak akkor fékezzünk, amikor az autó már újra a kívánt irányban áll.

A csúszós, jeges utakon való közlekedéshez javasolt a téli gumi használata. Még akkor is téli abroncsokkal induljunk útnak, ha éppen nincs hó! A nyári gumi már +7 fok alatt csúszni kezd, fagypont körüli hőmérsékleten megmerevedik, nagyon kis tapadással rendelkezik, így használata veszélyes lehet. A téli gumit ezzel szemben úgy fejlesztették ki, hogy alacsony hőmérsékleten megnő a tapadási értéke. Ezek az abroncsok különleges anyagból készülnek, speciális bordázattal vannak ellátva, és rendkívül alacsony hőmérséklet esetén is rugalmasak maradnak. Téli gumival rövidebb a fékút is. A nyomás a téli gumikban 0,2-0,3 barral legyen magasabb, mint a nyári abroncsokban, mert a túl alacsony nyomás befolyásolja a profil öntisztuló képességét.

A rendőrség felhívja a közúti forgalomban résztvevők figyelmét, hogy mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esős, havas időjárásra!

…hogy mindenki hazaérjen!