Őzet gázolt egy autós Szécsény közelében – a rendőrség tanácsokat adott

Egy 37 éves férfi közlekedett személygépkocsival 2020. január 19-én 17 óra körül Szécsény irányából Nagylóc felé, amikor egy őz ugrott a jármű elé. A férfi az ütközést a fékezés ellenére nem tudta elkerülni. A balesetben nem sérült meg senki. A vad a helyszínen elpusztult, a gépkocsiban anyagi kár keletkezett.

A vadelütések különösen az esti, éjszakai, és hajnali órákra jellemzőek, általában ekkor mozognak a nagyvadak. Mindenütt fokozott óvatossággal vezessenek, nem csak azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyt jelző tábla figyelmeztet az állatok mozgására, illetve ahol az út melletti terület nem belátható! Vigyázni kell lakott területen, vagy annak határán is, mivel a vadon élő állat megjelenésére e helyeken is számítani kell.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság balesetmentes közlekedést kíván!