Két baleset történt az elmúlt napon Nógrád megyében

A rendőrségre az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó, a megye közútjain történt közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés.

Egy 58 éves férfi közlekedett személygépkocsival 2020. február 2-án 14 óra 15 perc körül Romhány irányából Bánk felé, amikor a bal oldali füves területről egy szarvas ugrott a járműve elejének. A gépkocsivezető az ütközést nem tudta elkerülni, a vad a helyszínen elpusztult. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Az elmúlt 24 órában további egy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága felhívja a figyelmet, hogy a világító berendezések által kibocsátott fény hátrányosan hathat a vad viselkedésére, hiszen az úttesten lévő állat ilyen esetekben általában riadtan a fény felé fordul, megdermed, s nem tud időben kitérni az ütközés elől. A tapasztalatok szerint az óvatos közlekedés mellett a hangjelzés alkalmazása már nagyobb segítséget jelenthet, hiszen az állatok többsége megijed az erős kürt hallatán, s menekülni próbál a közeledő zajforrás elől. Hasznos eszköze lehet a vadelütések elkerülésének a vadriasztó síp, melyet a járműre rögzíthetünk, s a menetszél működteti.

Felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy különösen azokon a szakaszokon vezessenek fokozott óvatossággal és csökkentett sebességgel, ahol ezt veszélyt jelző tábla is jelzi! Ezzel együtt a legóvatosabb vezetés mellett is megtörténhet a baj. A féktávolságon belül észlelt vad megjelenése esetén nem lehet mást tenni, mint erőteljesen fékezni és használni a jármű hangjelzését.

…hogy mindenki hazaérjen!