Somoskőújfalui határátkelő: lakcímkártyát és munkáltatói igazolást is kérnek az ingázóktól

A határsávban élők március 31-én 6 órától már a somoskőújfalui határátkelési pontot is használhatják.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, Magyarország és Szlovákia kormányainak megállapodása értelmében 2020. március 31-én 6 órától a két ország azon állampolgárai, akiknek a határtól számított 30-30 kilométeres távolságon belül van bejelentett lakcíme, illetve munkahelye, anélkül kelhetnek át munkavégzés céljából, hogy 14 napra karanténba kellene vonulniuk. Az ingázóknak lakcímkártyával és munkáltatói igazolással kell rendelkezniük.

A korábbi nyolc határátkelő mellett 2020. március 31-én 6 órától még egy határátkelési pont, a somoskőújfalui is megnyílik a határsávban élők és dolgozók számára.

Az alábbi átkelők vehetők igénybe:

Rajka,

Vámosszabadi,

Esztergom,

Komárom,

Hont-Parassapuszta,

Somoskőújfalu,

Bánréve,

Tornyosnémeti,

Sátoraljaújhely.