Előzés közben ütközött össze két autó Nógrád megyében

Az elmúlt 24 órában egy anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek a megye rendőrei.

Egy 47 éves férfi személygépkocsival Dejtár irányába közlekedett 2020. április 6-án 14 óra 20 perc körül, amikor az előtte, az út szélén megálló jármű kikerülésébe kezdett. A férfi észlelte, hogy szemből egy gépkocsi halad felé, ezért az előzést nem tudja befejezni, és az előtte álló jármű hátuljának ütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy körültekintő, óvatos vezetéssel, a KRESZ szabályainak betartásával a balesetek nagy része elkerülhető, a passzív biztonsági eszközök használatával a sérülés súlyossága mérsékelhető! A biztonsági öv használata a gépkocsi vezetőjének és utasainak egyaránt kötelező!