Hat évre eltiltottak az állattartástól egy Nógrád megyei férfit

Fotó: illusztráció (Northfoto)

Hat évre eltiltottak az állattartástól egy Nógrád megyei férfit, aki nem gondoskodott megfelelően kutyáiról és egyéb állatairól – közölte az MTI-vel a megyei főügyész csütörtökön.

Bóna Gyula elmondta: a döntést a Nógrád Megyei Főügyészség Közjogi Szakágának keresete alapján a Balassagyarmati Törvényszék hozta meg. Mint ismertette, a férfi az ingatlanán többféle állatot – köztük két kutyát, nyulakat, sertéseket, kecskéket – tartott, azonban nem látta el őket megfelelően, az ápolási és a felmerülő gyógykezelési feladatainak sem tett eleget. Az állatok ezért kórosan soványak, elhanyagoltak voltak, illetve többük a takarmány és az ivóvíz hiánya, valamint a súlyos elhanyagolás következtében elpusztult.

A férfi a staffordshire terrier kutyáit az udvaron igen rövid, 30 és 80 centire feltekeredett láncon tartotta, az állatok több hete éheztek, fülük és testük több helyen vérzett, a mozgásukhoz szükséges minimális tér, továbbá ól vagy menedék sem volt biztosítva számukra.

A sertéseket, kecskéket is bezárva tartotta, így azok saját maguk sem voltak képesek élelmet és ivóvizet keresni annak ellenére, hogy gazdájuk semmivel nem látta el őket.
A hatósági eljárást bejelentés alapján folytatták le. A haszonállatokat a férfi egyik hozzátartozója vette magához, míg a kutyák befogadása egy megyei állatmentő egyesület közreműködésével valósult meg.