Házilag készítették, majd az utcán árulták a „zombidrogot” Salgótarjánban

Fotó: police.hu

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a 29 éves B. Lajos és a 30 éves N. Roland ellen, továbbá kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt a 19 éves R. Norbert ellen.

A nyomozás adatai szerint N. Roland 2019. február 21-től egészen augusztus 30-ig több alkalommal rendelt interneten keresztül úgynevezett biofüvet, amelyet átadott B. Lajosnak. A 29 éves férfi ezután különböző vegyszerek felhasználásával úgynevezett „varázsdohányt” készített ebből, majd a megyeszékhely belterületén több személy részére értékesítette azt.

A rendőrök a több helyszínen végrehajtott kutatások alkalmával közel 120 gramm barnás színű növényi törmeléket találtak meg és foglaltak le, amelyek a beszerzett szakértői vélemény alapján új-pszichoaktív anyagot tartalmaznak.

A nyomozás során beszerzett szakértői vélemény alapján a rendőrök megállapították továbbá azt is, hogy az ügyben érintett R. Norbert 2019. augusztus 14-ét megelőzően kábítószert fogyasztott.

A rendőrök az ügyben további nyolc fogyasztóval szemben tettek szabálysértési feljelentést új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt.

A hatóság tagjai N. Rolanddal és R. Norberttel, valamint a letartóztatásban lévő B. Lajossal szemben folytatott büntetőeljárást befejezték és az iratokat az illetékes ügyészség részére megküldték.

Forrás: police.hu