Bátonyterenye belvárosában muzsikált a Trio a lá Kodály együttes

A Filharmónia Magyarország jóvoltából megvalósuló TérZene programsorozat keretében ezúttal a Trio a lá Kodály együttes igényesen összeállított repertoárja gyönyörködtette a szép számú közönséget a Városház téren.

A zenekar neve sokat sejtető, hiszen a Trio a la Kodály elsődleges célja a hagyományok ápolása mellett új reflexiókat bemutatni Kodály műveire, melyek XXI. századi nézőpontból újra felhívják a figyelmet a magyar zenére, azon belül is a népzenére.

Az interpretációkban teret nyer a kollektív improvizáció is, hangsúlyozva a kiindulópontot adó művek és a zenekar által megfogalmazott új szerzemények élőzenei szövetként való értelmezésének fontosságát. A kodályi témákra íródó szerzemények egyben tisztelgést is kifejeznek Kodály munkássága és zenei szelleme előtt.