Ingyenes koncertek is színesítik a salgótarjáni rocktábor programját

Tizenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a nagysikerű Szürkeállomány Nemzetközi Rocktábor a salgóbányai ifjúsági táborban július 13-19-e között. A rendezvényen a megszokottakhoz hűen most is neves muzsikusok tanítják majd a közel félszáz tehetséges zenészt, szombaton pedig gálaműsort tartanak, ahol négy nógrádi zenekar lép fel – tájékoztatta a Concrete Médiát az esemény főszervezője. 

Oláh Zoltán, vagy ahogy sokan ismerik „Szürke” elmondta: a salgói vár közelében található ifjúsági táborban ezúttal több mint 40 zenészt oktatnak majd. Mint megtudtuk: a résztvevők szinte az ország minden pontjáról érkeznek, a helyiek mellett szép számmal jönnek majd Miskolcról és Dunaszerdahelyről is.

-Azt szeretnénk, hogy a rock zene ne pusztuljon ki, illetve, hogy minél több tehetséget fedezzünk fel és ezt követően mentoráljuk őket – emelte ki Szürke, aki azt is hozzáfűzte: sikerüket jól példázza, hogy a táborból több fiatalt is felvettek a Kőbányai Zeneiskolába, egykori losonci gitárosuk, Rony Janecek pedig már a Deep Purple előzenekaraként lép fel csapatával a nagyvilágban.

A koronavírus-járvány okán még mindig nem tarthatóak meg az 500 fő feletti nagy rendezvények, ezért a nívósabb koncertek is elmaradnak idén a táborban, viszont a szervezők igyekeztek ezt is áthidalni.

-Ez valóban így van. Sajnos a Mobilmánia nem látogathat Salgóbányára, viszont így is szervezünk egy gálaműsort július 18-án (szombaton) 17:00 órától, melyen a táborban résztvevő zenekarok (Emberöltő,Kottán Kívüliek, Tripler, Szürkeállomány) lépnek majd fel. A belépés természetesen ingyenes, minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk! – emelte ki Oláh Zoltán.