Megkezdte nyári turnéját a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

Fotó: Orosz Dániel
Négy hónap kényszerszünet után állt ismét színpadra a Zenthe Ferenc Színház  társulata a minap: a várva várt újrakezdés a festői Szurdokpüspökiben, a méltán népszerű regionális rendezvénysorozat, a „Muzsikál az Erdő” keretei között valósult meg.
A természet lágy ölén, szépszámú közönség figyelmétől kísérve, interaktivitással bőven dúsított, odaadó színészi játék övezte mostani produkciójukat, a már több mint 50-szer eljátszott zenés ökomesét, a „Vén Diófa titkát”. Jutalmuk nem is lehetett más, mint zúgó vastaps, csupa-csupa fülig érő szájú gyerekkel és felnőttel!
A Zenthe Ferenc Színház a tegnapi előadással megkezdte nyári turnéját, az elkövetkező hetekben Zsombó, Tihany, Budapest-Városmajor, Arad, Brassó és Jászberény közönsége előtt vendégszerepel majd.