Dömötör Csaba: már több mint egymillióan töltötték ki a kérdőívet

Már több mint egymillióan vettek részt a nemzeti konzultációban – jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba közölte: eddig 1 millió 96 ezren töltötték ki a kérdőívet, ami azt bizonyítja: a kérdések minden családot érintenek, ezért a magyarok szívesen el is mondják a véleményüket.

A kérdőíven a koronavírus egészségügyi, gazdasági és nemzetközi összefüggéseiről is állást lehet foglalni – emlékeztetett. A többi között arról mondhatják el az emberek a véleményüket, hogy szükség van-e a hazai gyártókapacitások megerősítésére, egy állandó hazai járványügyi figyelőszolgálatra vagy a bankok és a multinacionális cégek közös teherviselésére.

A korlátozó intézkedésekről több válasz is megjelölhető, így a kormány világos képet kap arról, melyek a magyarok által leginkább támogatott intézkedések, a leghatékonyabbak ugyanis azok, amelyeket a társadalom is támogat – hangsúlyozta.

Dömötör Csaba elmondta azt is, hogy a fenyegetést ezután is komolyan kell venni, hiszen a világban már 16,5 millió embernél mutatták ki a koronavírus jelenlétét és 650 ezren hunytak el. Ausztria a napokban szigorított a beutazási szabályokon, Ukrajnában csak tegnap 800 új megbetegedést regisztráltak, Romániában pedig 46 ezer fertőzöttről számoltak be.

Szerinte a konzultáció – amelynek leadási határideje augusztus 15. -, lehetőség arra, hogy megerősítse azt a széleskörű párbeszédet, amely az elmúlt hónapokban létrejött, és jó támasz lehet a jövőbeli döntésekhez, megerősítheti a kormányzat politikáját.

Kérdésre elmondta: tudomása szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda még nem tett feljelentést konzultációs kérdőívek begyűjtése okán. Közölte ugyanakkor: ha törvénytelenséget tapasztalnak, megteszik azt. Hangsúlyozta: törvénytelen, ha valaki megakadályozza, hogy a kérdőív eljusson az állampolgárhoz, ahogy az is, ha valaki jogi felhatalmazás nélkül személyes adatokkal gyűjti azokat.

Ugyancsak megerősítette, hogy a kormány szerdai ülésén napirendre veszi a vírussal kapcsolatos korlátozások kérdését. Közölte azt is, a kabinet dolgozik egy programon a zenésztársadalom megsegítése érekében, ehhez több művész és csoport küldött javaslatot.

A politikus kérdést kapott Szarvas Koppány Bendegúz monentumos politikus kijelentéséről, aki szerint a véres tüntetés is alternatíva lehet. Azt felelte: szerinte mindez a mondandó hiányára utal, arra, hogy nem látszik, mi az alternatív programjuk. Hozzátette: a magyarok nem vevők az erőszakpolitizálásra.

Gulyás Balázs publicistának a Fidesz szavazóit minősítő kijelentésére azt mondta: ezt az osztályharcos felfogást már a kommunizmusban is látni lehetett, amikor egyes társadalmi csoportokat, generációkat próbáltak egymásnak uszítani. “Mi a generációk együttműködésében hiszünk” – szögezte le.

A Mátrai Erőmű bekerülési költségét firtató kérdésre azt felelte: a kormány legfontosabb szempontja az volt, hogy biztosítsa az érintett mintegy 10 ezer ember munkáját. A vételár alapja egy független nemzetközi tanácsadó cég által végzett vállalatértékelés volt – tette hozzá.

Hozzátette: a szaktárca hamarosan részletes tájékoztatást ad. Az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatójára a magyar médiát érintően úgy reagált: a kormány bármilyen párbeszédet vállal, ha az a tényeken alapul és nem a lejárató kampány része.

Az index.hu ügyét nem kívánta kommentálni az államtitkár, mindössze annyit mondott: bővebb tájékoztatást az ügyben Gyurcsány Ferenc pártja adhat, miután az elbocsátott főszerkesztő Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselővel egyeztetett.