Súlyos baleset Nógrád megyében: vonat elé hajtott egy autó, mentőhelikopter is érkezett

Beküldött fotó.

Vonat elé hajtott egy autó Szügyben hétfőn, a járműből két gyereket kimentettek – közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.

Szeles Péter elmondta: a Vasút úton, a vonatállomás közelében történt a baleset.
A tűzoltók egy kisgyereket kiemeltek az autóból, a másikat feszítővágó segítségével mentették ki – tette hozzá. A mentők későbbre ígértek tájékoztatást az MTI-nek.

Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense annyit közölt, hogy a balesetben a gépkocsit vezető férfi és utasa sérült meg.

A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, lapunk úgy tudja az autóban egy balassagyarmati börtönőr utazott családjával együtt.