2018-ban kezdik el építeni a kerékpárutat

Kisterenye-és-Nagybátony-kerékpáros-összeköttetése
Kisterenye-és-Nagybátony-kerékpáros-összeköttetése

Megközelítőleg egymilliárd forintból épül kerékpárút Bátonyterenye és Pásztó között, köszönhetően a városi fejlesztő cég, a Mátraalja Térségfejlesztő Nonprofit Kft. sikeres pályázatának. Nagy-Majdon József, polgármester kérdésünkre elmondta: ez lesz az egyik legnagyobb volumenű projekt az elkövetkező időszakban, amelynek a pontos terveit már idén elkészítik, a tényleg beruházás pedig 2018-ban indul majd.

 

Bátonyterenye / Pásztó.

A város vezetője szólt arról is, hogy a pályázat elsősorban a munkaerő mobilizálása érdekében került korábban benyújtásra. Ugyanakkor a nyomvonal kijelölésénél azt is szem előtt tartották, hogy a kerékpárút ne csak a két város közigazgatási határai között, érintve Mátraverebélyt és Tart épüljön meg, hanem Bátonyterenyén belül is kialakítsák a megfelelő rácsatlakozást. Nagy-Majdon József elmondta: Kisterenye és Nagybátony kerékpáros összeköttetése is megvalósul majd részint a meglévő belső úthálózaton kialakítandó kerékpársávokkal, valamint a hiányzó összeköttetéseken kerékpárút építésével. A polgármester hozzátette: azt is vizsgálják még, hogy a támogatási összegből megvalósítható-e még az említetteken felül a városközpont, vagy akár Maconka bekötése is.