14 éves fiú tört be egy salgótarjáni lakásba

A rendőrség ügyeletére 2017. augusztus 13-án 3 óra 18 perckor tett bejelentést a sértett, miszerint ismerőse betört hozzá, bántalmazta, majd a táskájával együtt távozott a helyszínről.

A rendőrök a forrónyomos intézkedés eredményeképp elfogták és a rendőrkapitányság épületébe előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 14 éves salgótarjáni fiút.

A nyomozás adatai alapján a fiatalkorú 2017. augusztus 13-án – a bejelentést megelőzően röviddel – a sértett salgótarjáni lakásának ajtaját befeszítette, majd oda bement. A gyanúsított ezt követően egy zseblámpával az ágyon fekvő nő szemébe világított, miközben ordibált és kezével, több alkalommal a sértett felé csapott. A fiatalkorú ezt követően az így megfélemlített nő mellől felkapta táskáját és az abban elhelyezett készpénzzel és személyes okiratokkal együtt elfutott a helyszínről.

A 14 éves salgótarjáni fiú megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2017. június 2-án ugyanezen salgótarjáni lakásba a lakatpánt megrongálását követően bement és onnan egy pénztárcát – az abban elhelyezett készpénzzel és személyes okiratokkal együtt – és egy mobiltelefont lopott el.

A rendőrök az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták és lefoglalták.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói rablás és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a fiatalkorút, majd bűnügyi őrizetbe vették. A rendőrök a napokban előterjesztést tesznek a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.