A Budapest-Bamako Rally résztvevői között Nógrád megyei csapat is van

Afrikába indult a drégelypalánki Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ kollégája. Pivarcsi Zsolt a 12. Budapest- Bamako- ralin vesz részt két társával. „Örülünk, hogy velük tarthatunk… ha a valóságban nem is, de lélekben és a turisztikai központ matricái által mindenképpen!”- írta közösségi oldalára a turisztikai központ vezetője.

A rali minden év januárjában indul Budapestről, és két héttel később Mali fővárosában, Bamakóban ér véget. A mezőny új és eddig ismeretlen utakon halad át. Cél: Gambia. A versenyzők földutakon, homokos területeken, aranysárga dűnéken és szavannai szamaras szekér- és dzsungel utakon jutnak el fekete Afrika mélyébe. A verseny embert próbáló, de hihetetlenül látványos extrém tereprally.42 ország 456 versenyzője vág neki a 9000 km-es útnak.