Új polgárőrautó szolgálja a héhalmiak biztonságát

Bakos József polgármester és az új gépjármű.

A Héhalom Közbiztonságáért Polgárőr Egyesület és a Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület gépparkja új járművel bővült az elmúlt időszakban. Az autót dr. Nagy László, Nógrád Megyei rendőr-főkapitánytól és Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség elnökétől vehette át Bakos József polgármester.

Ezzel együtt már három gépjárművük van a polgárőröknek, akik összesen 55-en tevékenykednek a faluban. Mint megtudtuk, ezenfelül az önkormányzat pályázatot nyújtott be 3 millió forintra, amelyből a településen lévő kamerarendszert építenék ki.

A Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek már megvan a szükséges, teljes felszerelése, de a tervek között szerepel, hogy új tűzoltókat képezzenek, illetve egy új garázst is építenének, valamint további eszközöket vásárolnának.