Szécsényben zárul a megyei képzési és állásbörze-sorozat

Októberben és novemberben minden nógrádi járásba eljut a Nógrád Megyei Kormányhivatal ingyenesen látogatható képzési és állásbörzéje. A szervezők a sorozat záró állomásán, 2019. november 22-én, pénteken 9 és 12 óra között Szécsényben, a Városi Művelődési Központban várják az álláskeresőket és a munkaerőpiaci képzések iránt érdeklődőket.

Az ingyenesen látogatható rendezvényen a munkáltatóknak lehetősége nyílik a betöltetlen álláshelyeik meghirdetésére, valamint az álláskeresőkkel, munkahelyváltást tervezőkkel való személyes kapcsolatfelvételre.

A helyszínen közel 40 szakmai, nyelvi és hatósági képzésre lehet jelentkezni. A nagyobb térségi munkáltatók közül az eseményen – többek között – ott lesz az Arany Várkapu Kft., a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, az EBM Trade Kft., a Magyar Posta Zrt., a Nógrád Megyei Reménysugár Szociális Otthon, továbbá több egyéni vállalkozó mellett a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság és a Magyar Honvédség is.

A résztvevő munkáltatók szakképzett és szakképzettséggel nem rendelkező álláskeresők számára egyaránt kínálnak munkalehetőséget. Közel 90 nyitott álláshely várja az érdeklődőket. A betölthető munkakörök közül – a teljesség igénye nélkül – ápoló-gondozó, biztonsági felügyelő, burkoló, fejlesztő-pedagógus, felszolgáló, gépészmérnök, gépjárművezető, gépkezelő, kőműves, Postai kézbesítő, segédmunkás, szakács és villanyszerelő ajánlatokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az állásajánlatok mellett elérhető lesz a foglalkoztatási szolgálat aktuális megyei álláslistája, megismerhetőek lesznek a különféle szolgáltatások, támogatási lehetőségek, továbbá a szervezők tájékoztatást adnak majd a támogatott munkaerőpiaci képzések aktuális listájáról, valamint segítséget nyújtanak a jelentkezések leadásában.

Forrás: Nógrád Megyei Kormányhivatal 

Fotó:illusztráció