Salgótarján: 900 milliós hitelállományt halmoztak fel és az önkormányzati cégek is komoly gondokkal küszködnek

Képünkön balról: Tolnai Sándor, a pénzügyi bizottság elnöke és Fenyvesi Gábor a Fidesz-KDNP helyi frakciójának szóvivője a hétfői sajtótájékoztatón.

Nagy a baj Salgótarjánban: a jelentős kormányzati támogatások ellenére is óriási mértékben eladósították a regnáló vezetők a várost a mögöttünk hagyott időszakban, és a költségvetésben is több száz millió forintos hiány mutatkozik. Gyors tőkeinjekció nélkül már az év végig sem húzza több önkormányzati cég, és megannyi problémával küszködik még az egykoron szebb napokat is megélt nógrádi megyeközpont – többek között erről beszélt a mai sajtótájékoztatón Tolnai Sándor az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöke és Fenyvesi Gábor a Fidesz-KDNP helyi frakciójának szóvivője.

A pénzügyi bizottság Fidesz-KDNP-s elnöke hangsúlyozta: a kormányzat sosem hagyta magára Salgótarjánt, jól látszik ez abból is, hogy a háromnegyed év végig 313 millió forinttal több forrás érkezett a városba, melyet még később újabb 48 millió forinttal egészítettek ki.

Tolnai Sándor ezt követően rávilágított: ennek ellenére a novemberi közgyűlésen is kitűnt, hogy komoly gondok vannak a városban. A költségvetés tervezésénél egy 300 millió forintos hiány mutatkozik, jelentős eltérések vannak az intézményi bevételeknél, 2018 óta pedig több lépcsőben már közel 900 millió forintnyi hosszú lejáratú hitelt halmozott fel a város. – Éves szinten már 250 millió forintot kell visszafizetnünk ebből, mely óriási terhet ró Salgótarjánra, hiszen ezt a pénzt valahonnan elő kell teremteni – tette hozzá.

Romokban az önkormányzati cégek, azonnali beavatkozásra van szükség

A Fidesz-KDNP helyi frakciójának szóvivője arról számolt be, hogy a rengeteg hitel ellenére is virágtengerbe borították a jelenlegi vezetők a várost, és nyakra-főre tartották meg a különféle kampányrendezvényeket, melynek okán a Salgótarjáni Rendezvény-és Médiaközpont Nonprofit Kft. és a Foglalkoztatási Kht. is komoly gondokkal küszködik mostanság; több tízmilliós a hiány, gyors tőkeinjekció nélkül hamarosan csődöt mondhatnak.

Jelentős gondok vannak a tömegközlekedés terén is

Fenyvesi Gábor aláhúzta: sürgős beavatkozásra van szükség a tömegközlekedés terén is Salgótarjánban, hiszen mint mondta, ha minden másra van pénz, akkor erre is többet kell fordítani.

A Fidesz-frakció segítené a vállalkozásokat és csökkentené az építményadót

Tolnai Sándor a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy a háromnegyed év alatt 70 millió forinttal emelkedtek az adóbevételek Salgótarjánban, mely az év végéig még 120 millió forinttal emelkedik majd. Véleménye szerint, ennek köszönhetően már nincs szükség a helyi vállalkozók jelentős mértékű megsarcolására, a Fidesz-frakció éppen ezért csökkentené az építményadó mértékét a megyeközpontban.

https://www.facebook.com/concretemediakft/videos/496408657895282/