Az ELMŰ-ÉMÁSZ idén adventkor is karitatív akcióval segíti a gyermekeket

A karácsonyt megelőző időszakban az ELMŰ-ÉMÁSZ ezúttal is jelentős adományokkal támogatja a gyermekeket és a rászorulókat egy négy megyére kiterjedő jótékonysági programsorozat keretében. Ezúttal is kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű, de tehetséges gyermekekre, és elsősorban olyan intézményeknek nyújtanak támogatást, amelyek küldetésüknek tekintik a tehetséggondozást.

 A jótékonysági rendezvények sora december 3-án Miskolcon kezdődik, ahol dr. Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ elnöke 3 millió forint értékben ad át jelképesen pénzadományt 10 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, tehetségfejlesztéssel és készségfejlesztéssel foglalkozó intézmény vezetőjének.  A Herman Ottó Gimnáziumban tartandó rendezvényen beszédet mond Demeter Ervin, kormánymegbízott. A támogatott intézmények ezúttal mezőkövesdi, mádi, szerencsi, szirmabesenyői, abaújszántói, miskolci, putnoki, sályi, encsi és megyaszói iskolák lesznek. Ezen a napon a parasznyai Pitypalatty-Völgyi Csicsergő Óvodában ajándékok átadására is sor kerül az ottani óvodások számára, melyeket az elmúlt évek hagyományának megfelelően a Társaságcsoport vezetői egyenként, személyre szólóan vásároltak a gyermekek kívánságai alapján.

Béres József, az ELMŰ Hálózati Kft. és ÉMÁSZ Hálózati Kft. ügyvezető igazgatója december 4-én Salgótarjánban Nógrád megyei óvodák vezetőinek ad át jelképesen összesen 3 millió forintot, melyből 58 óvoda támogatása valósul meg. Az eseményen részt vesz Dr. Szabó Sándor, kormánymegbízott, Becsó Zsolt és Becsó Károly országgyűlési képviselők valamint Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Ugyanezen a napon Fodor József, az ELMŰ Hálózati Kft. és ÉMÁSZ Hálózati Kft. másik ügyvezető igazgatója Gyöngyösön összesen 3 millió forint összegű pénzadományt ad át Heves megyei tehetségfejlesztéssel és készségfejlesztéssel foglalkozó szervezeteknek. A rendezvény résztvevői között lesz Dr. Pajtók Gábor, kormánymegbízott és Horváth László, országgyűlési képviselő is. A támogatásokból gyöngyösoroszi, gyöngyösi, pétervásárai, várasztói és tarnaleleszi projektek támogatása valósul meg.

A jótékonysági akciósorozat december 19-én Csepelen zárul, ahol Dr. Marie-Theres Thiell elnök asszony az ELMŰ-ÉMÁSZ Női Fórumának tagjaival, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben meleg ételt és szaloncukrot oszt rászorulók számára.