Korszerűbb tornateremben sportolhatnak a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákjai

Fotók: Gyurkó Péter

Január 11-én adták át a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium megújult tornatermét. Az avató eseményen mások mellett részt vett Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Simon Tibor tankerületi igazgató, valamint Szluka Pálné az intézmény vezetője is.

A rendezvényen elhangzott: a gimnázium tornaterme 16,5 millió forintból kapott rugalmas sportpadlót. A fejlesztésnek köszönhetően jóval biztonságosabb és esztétikusabb környezetben edzhetnek a tanulók.

Szluka Pálné az intézmény vezetője rámutatott: az évtizedek alatt nagyon elkopott a Madách tornatermének padlózata, így igencsak ráfért már a felújítás. Hozzáfűzte: a gimnáziumban 50 éve indult a testnevelés tagozat, és 15 éve érettségiznek a tanulók ebből a tárgyból közép illetve emelt szinten.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke arról beszélt, hogy milyen fontos a sport egy iskolai életében. Ezt követően aláhúzta: a kormánynak elkötelezett szándéka, hogy az országban minél több helyen segítse a tornatermek mielőbbi korszerűsítését.

Simon Tibor tankerületi igazgató kiemelte: a 2019/2020-as tanévben eddig több mint 240 millió forintot költött a Salgótarjáni Tankerületi Központ különféle fejlesztésekre az illetékességi területén. Salgótarjánban, Bátonyterenyén, Pásztón, és Karancslapujtőn is korszerűsítéseket végeztek az épületeken, illetve infokommunikációs eszközöket és hangversenyzongorákat is átadtak.

A beszédeket követően az intézmény tanulói kézilabda bemutatót tartottak a megújult tornateremben.