Koronavírus: bezárják a közintézményeket Salgótarjánban

Fotó: MTI/Komka Péter

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében többek között bezárják a helyi uszodát, elhalasztják a nagyobb rendezvényeket, nem lesznek színházi előadások a városban és a sporteseményeket is zárt kapuk mögött bonyolítják majd le – többek között erről döntött Salgótarján vezetése szerdán.

-A salgótarjániak védelme, a koronavírus terjedésének megakadályozása miatt az új helyzetre való tekintettel ma délelőtt rendkívüli egyeztetést kezdeményeztem az alpolgármesterekkel és a hivatal vezetésével, közvetlen kollégáimmal. Döntéseket hoztunk, és döntéseket készítettünk elő – írta közösségi oldalán Fekete Zsolt.

„Döntéseinkkel a salgótarjániakat, a salgótarjániak biztonságát, egészségét szolgáljuk, még ha helyenként kellemetlenül is érintenek a várható központi intézkedések mindnyájunkat. A döntéseink egybehangzanak a kormány mai határozataival, melyeket a veszélyhelyzet kihirdetése során elsőként meghoztak. Ezt követően, a mai, Miniszterelnökséget vezető miniszter által tartott sajtótájékoztató után a cégeink és intézményeink vezetőivel ismertettük ezeket, közös felelősségünket az itt lakók biztonságérzetének elősegítésében, valamint a következő hetek feladatait” – tette hozzá a polgármestere, majd kiemelte milyen intézkedéseket hoztak a városban:

– a kormány rendelkezésével egyetértésben a 100 főnél nagyobb rendezvényeket elhalasztjuk. Ez érvényes a József Attila Művelődési Központ színháztermében tartandó minden előadásra. Az eseményekre megváltott jegyek, bérletek kapcsán a cégek tájékoztatni fogják a közönséget, természetesen kár senkit nem fog érni!

– A kormány döntését magunkra nézve tovább szigorítjuk, így a József Attila Művelődési Központ, a Zenthe Ferenc Színház, a Dornyay Béla Múzeum, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, a Bátki József Közösségi Ház és az Egészségügyi Szociális Központ egyes szervezeti egységei nem fogadhatnak látogatókat, nem tarthatnak és fogadhatnak csoportos rendezvényeket holnaptól egészen a döntésünk visszavonásáig. Ezekről is az adott intézmények adnak további tájékoztatást.

– A városi uszodát átmenetileg bezárjuk.

– A salgótarjáni, zárt térben megrendezett sportesemények a következő időszakban zárt kapuk mögött zajlanak, azaz a megtartott mérkőzéseket a nézők nem látogathatják.

– A koronavírus kapcsán önkormányzati infóvonalat hozunk létre, melyen egy kollégánk telefonon ad általános és Salgótarján-specifikus információt az érdeklődő telefonálóknak.

A polgármester aláhúzta: továbbra is arra kér minden munkáltatót, minden céget, minden civil szervezetet, hogy az operatív törzs javaslatait vegye figyelembe, illetve a kormány rendkívüli határozatait kövesse figyelemmel, és annak megfelelően cselekedjen!

-Az egyéni hozzáállás is nagyon fontos, ezért ismét kérek mindenkit, hogy legyen tekintettel és felelősséggel önmagára és környezetére! Enyhe betegséggel se menjen utcára, közösségbe!A továbbiakban is folyamatosan tájékoztatjuk a salgótarjániakat!Kérem, vigyázzanak magukra és egymásra! – írta Fekete Zsolt.