2961 alkalommal zaklatta telefonon a volt barátnőjét egy Nógrád megyei férfi

Fotó:illusztráció

Zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy 18 éves Nógrád megyei fiatalemberrel szemben, aki másfél hónapon keresztül rendszeresen háborgatta volt barátnőjét.

A vád szerint a fiatalok 2019 szeptemberétől szerelemi kapcsolatban álltak egymással, azonban november elején a lány szakított a vádlottal, amit egyértelműen a tudomására is hozott.

A fiú azonban nem tudott ebbe belenyugodni és továbbra is kapcsolatba akart lépni volt barátnőjével, ennek érdekében 2019. november elejétől december közepéig napi rendszerességgel, naponta többször is, mindösszesen 2961 alkalommal hívta őt telefonon illetve küldött sms-t neki.

Ezen kívül személyesen is igyekezett a lánnyal annak akarata ellenére kapcsolatot teremteni, amikor az munkába ment megfigyelte, az esti órákban pedig lakásába becsöngetett, ezzel a sértett magánéletébe, mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozott.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség az elkövetővel szemben – aki azóta felhagyott a magatartásával – pénzbüntetés kiszabását indítványozta vádiratában.